Orient-Express a Vasúttörténeti Parkban
Augusztus 29-én az Orient Expressz a pesti Vasúttörténeti Park látogatói számára néhány órára teljes valójában idézi meg a múlt század hangulatát.
Történelmi képek elevenednek meg a honfoglalástól a lovagkorig Hollókõ várának tövében az augusztus 20-án, Szent István napján rendezett várjátékon.
Jubileumi – 20. Völgy Fesztivál
Két év szünet után ismét lesz Mûvészetek Völgye Fesztivál. Hazánk legnagyobb összmûvészeti fesztiválján 1500 program és 3000 fellépõ várja a kikapcsolódni vágyó nagyérdemût.
100.000 Ft a legdrágább jegy arra csúszdaversenyre, amelynek bevételeibõl a felsõzsolcai árvízkárosultakat támogatják majd.
A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület egy újabb taggal bõvült 2010 nyarán: a tihanyi Kalandszigettel, és így már tagjainak száma elérte a 116-ot.
Egri történelmi vigasságok
A Történelmi Vigasságok rendezvénysorozat Eger város történelmi hagyományaira építve idézi meg a látogató számára a középkor világát.
Legyél LEGO-építész Bécsben!
A nyári szünidőben minivárossá alakul át az Architekturzentrum Wien, amelynek építésében Te mint építész, tervező vagy mint híd- vagy útépítő vehetsz részt!
A Tisza-tó élményközpontja már június elejére készen állt a vendégek fogadására. Városszerte 25 ezer virágpalántát ültettek ki, folyamatosan csinosították a közterületeket, felújították a padokat, az útbaigazító és irányjelzõ táblákat.
Új tanösvényt adott át Gárdony Város Önkormányzata és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.
Élményvonattal a Balaton északi partjára
A MÁV Nosztalgia a klasszikus balatoni kirándulások hangulatát idézõ vonatot indít június 26-án a Balaton északi partjára, amelyen az úti cél érdekessége mellett már maga az utazás is élmény.
Június elsején a dél-lengyelországi Opole melletti Krasiejówban megnyílt Európa egyik legnagyobb Jurassic Parkja. ( www.juraparkkrasiejow.pl)
Folytatódik a katasztrófa-turizmus Fejér megyében
Idén májusban a vadvíz nyújtotta sportolási lehetőségek kínálnak izgalmas kalandokat a kis Fejér megyei település látogatóinak...
Május 15-én kerül megrendezésre a leányfalui Termálfürdőben a II. Termálvízi Sakkverseny, amely minden korosztály számára kitűnő alkalom egy jó sakkjátszmára.
Liget Kártyával kedvezményesen
Közös kedvezmény programot indít a Városligetben működő öt intézmény - írja a Travelline.
Európai uniós támogatással készült el a nyíregyházi állatparkban az Ócenárium, Esõerdõház és Tarzan ösvénye, amellyel Magyarországon egyedülálló látványossággal büszkélkedhet a szabolcsi megyeszékhely.
Gyere ki a rétre!
Jártatok már az évnek ebben az időszakában a Csíkvarsai-réten? Ha nem, akkor kapjatok fel egy gumicsizmát és vegyétek az irányt Csákvár felé! Az egész család élvezni fogja...
Sakura-ünnep a Füvészkertben
Az ELTE Füvészkert az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezi az immár hagyományos japán eseményt, a Sakura-, azaz a Cseresznyevirágzás-ünnepet.
A kerékpáros tókerülés népszerûsítése a balatoni kerékpáros szolgáltatók önerõs összefogásával indult meg a régióban. A kerékpárosok igényeit figyelembe véve ezen szolgáltatók már április 3-tól megnyitották kapuikat és késõ õszig várják a bringásokat.
A Magyar Vasúttörténeti Park 2000. június 14-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, a XIII. kerületi Tatai úton.
Elkészült a hajdúszoboszlói Aqua-Palace élményfürdő; a 4,8 milliárd forintos beruházást Molnár Csaba kancelláriaminiszter adta át csütörtökön a fürdővárosban.
Apró trükkök a nyugodt családi pihenéshez
A Travelline összegyűjtött néhány tippet a stresszmentes családi nyaraláshoz. Némi előrelátással és ügyes szervezéssel megelőzhetők a kellemetlenségek...
Balatonfüred kijelölt jégpályáján szerdán még lehetett korcsolyázni, de az enyhülő időjárás és a várható esőzések miatt több jégpálya már bezárt, illetve várhatóan a napokban valamennyi bezár a Balatonon.
A tartós hidegnek köszönhetően megfelelő vastagságúra hízott a jég a Balatonon: a tíz-tizenkét centiméteres jégpáncél már alkalmas a sportolásra, de természetesen nem árt az óvatosság! Az MT Zrt. Regionális Marketing Igazgatósága összegyűjtötte a balatoni korcsolyázási lehetőségeket.
Idén is készülhetünk a nagy torkoskodásra
Január 29-től válik nyilvánossá a Torkos Csütörtök-höz csatlakozó éttermek listája. Tavaly 1300 étteremben mintegy 260 ezren használták ki a lehetőséget.
Karbantartás miatt hétfőn két és fél hétre bezár az esztergomi Aquasziget Élményfürdő, a létesítmény február 13-án fogad újra vendégeket.
Az alsó-ausztriai Ötscher síterület számára nagyon fontosak a magyar síelők, vendégeinek negyven százaléka Magyarországról érkezik.
Tatai Vadlúd Sokadalom
Terep-babakocsi a vadasparki sétákhoz
A Budakeszi Vadasparkban ingyenesen igénybe vehető terep-babakocsik várják a kisgyermekkel érkező családokat.
„Fürdőváró program” a budapesti fürdőkben
A nagysikerű „Strandváró program” folytatásaként október 5-től elindul a „Fürdőváró program”, vagyis minden hétköznap más fürdőben lehet 50%-os kedvezménnyel jegyet váltani.
Családi programok Amerikában
Amerika nagyszerű úticél a srácoknak, és nem csak a szuper vidámparkok és egyéb gyerek programok miatt, hanem az ország gyerekközpontúsága miatt is - írja a Travelline.
Ebben a hónapban lesz 25 éve, hogy menetrend szerint utoljára indult el az ezres sorozatszámú villamos; ebből az alkalomból szombat éjjel nosztalgiajáratok közlekednek. Vasárnap pedig — mivel ezen a hétvégén jár utoljára a budai nosztalgia villamos — a Kamaraerdőn járműbemutatót szerveznek.
A hétvégén rendezik meg Etyeken a VII. Kezes-lábos Fesztivált, amelyre idén is eljönnek azok a kiállítók, akik hagyományos módszerekkel, természetes alapanyagokból állítják elő termékeiket.
Nem csak utazhatnak a kirándulók a gemenci nosztalgia vonaton, vezethetik is a Rezét nevű gőzmozdonyt a hétvégén a Gemencben, amikor a Gemenc Zrt. változatos programokkal ünnepli a több mint fél évszázados erdei vasút napját.
Kevesen fedezték fel még maguknak a Zsámbéktól 5 km-re, lélegzetelállító környezetben, a Natura 2000 természeti védettségű területen található Műemlék Rakétabázist, pedig már jó ideje megnyitották.
Sopron minden évszakban remek kikapcsolódást kínál a vendégeknek. Különösen igaz ez ősszel, a szüret idején, amikor a borvidék szőlősgazdái borospincéikben, a vendéglátóhelyeken szüretre/szürettel várják a vendégeket.
Az Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága a tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra vizesKEDDj akciót hirdetett. Az akció keretében az Egri Strand és Termálfürdő, a Miskolctapolcai Barlangfürdő és a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő szeptemberben minden kedden 50%-os kedvezménnyel várja a látogatókat.
A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, közismert nevén a Skanzenben a most következő hétvégén rendezik meg a Szüreti Sokadalom címen már évek óta hatalmas sikerrel zajló kétnapos ünnepet.
Bányarémfesztivált rendeznek szeptember 4-e és 6-a között a nógrádi megyeszékhelyen: a programon lesz jelmezverseny, és megnyitják a bányarém művészeti kiállítást is.
Július 11-én nyitja meg kapuját a Sobri Jóska kalandpark Városlőd mellett.
Tippek bringás családoknak
Akár otthonunk közelében kerékpározunk a gyerekekkel, akár a nyaralás során indulunk bringázni együtt, sok mindenre oda kell figyelni. Íme néhány hasznos tanács.
2009-től látványos utazás várja a látogatót meredek sziklák és lélegzetelállító tájak között a Freiburg közelében található Europa-parkban.
Strandra Magyar! Magyarországi Strandfesztivál
Június 27. és július 5. között rendezik meg a Strandra Magyar! magyarországi Strandfesztivált a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében.
Új játékokkal, a többi között vízi dodzsemmel, kézi erővel hajtható kisvonattal, sivatagi autózással és a felújított Tréfás Dzsungel Vasúttal várja a kisgyermekes családokat a Dzsungel Mesepark a Budapesti Vidámparkban; a tematikus kisparkot szerdán adták át.
Seholsziget Élménypark megnyitó: 05. 1-3.
Nógrád megyében, Váctól északra alig 15 km-re, Nőtincs település határában, még 2000-ben, kifejezetten gyerekeknek épült a Seholsziget Élménypark.
2009. május elejétől a nyári szünet kezdetéig tartó időszakban A Lovasok.hu ötödik alkalommal szervezi meg a Nyitott lovardák programsorozatot.
Tavaszi túratippek
A wellness a kétezres évek nagy találmánya, legalábbis Magyarországon. Minden magára valamit adó szálloda törekszik arra, hogy ezzel a szolgáltatással még több vendéget csábítson magához - írja a Travelline. Ha ez így folytatódik, húsz év múlva a wellness éppen olyan alapkövetelmény lesz a szállodákban, mint ma a tiszta törölköző a szobákban. Országjáró körútunk során olyan településeken jártunk, melyek kifejezetten fürdővárosok, vagy a termál- és gyógyvizükről híresek. Így esett a választás Hajdúszoboszlóra, Bükfürdőre, Sárvárra, Hévízre, Zalakarosra és Harkányra. Általános tapasztalat, hogy megbízható minőség jellemzi a magyar wellness-piacot, de hiányzik a szereplőkből a fantázia, az egyediség és a merészség.
Előre befizették a külföldi utazást, de a rokonai elutaztak, a szomszédra pedig a tollát sem bízná rá? Azt gondolja, hogy a kert, a növényei két hétig ?elállnak? maguktól? Téved. Tegyen meg pár fontos lépést annak érdekében, hogy ne vesszen el egész éves munkája!
Szülőnek lenni bizony nagy kihívás, ezzel talán nem mondunk újat egyetlen szülőnek sem. Sokszorosan jelentkeznek a problémák, ha utazni indul az ember a családjával, ugyanis gyerekkel nyaralni indulni gyakran több problémát hoz,mint amennyit ki tudunk pihenni. Van azonban néhány módszer, amelynek segítségével kicsit nyugodtabb körülményeket varázsolhatunk az útra.
A gondtalan nyaralás nem azt jelenti, hogy az ember figyelmetlen és hanyag is egyben, mégis gyakran esünk abba a hibába, hogy nem készülünk fel a minket fenyegető veszélyekre utazás közben, illetve figyelmetlenségekkel rontjuk el megérdemelt pihenésünket. Aztán persze jöhet az kórház, vagy rosszabb esetben a hazaút, és csak a rossz emlékek maradnak...
Érdemes tehát vigyázni magunkra, még akkor is, ha felszabadultan bulizunk, vagy önfeledten pihenünk nyaralás közben. Mert van miért aggódni. Következzenek tehát a leggyakoribb okok, amelyek miatt - teljesen feleslegesen - az orvosi ügyeleten kötünk ki.
Az alábbi linken keresztül elérhető egy honlap, amelyen folyamatosan bővülő ajánlatokkal igyekeznek összegyűjteni Magyarország azon látnivalóit, melyek kisgyermekkel utazó családok részére érdekesek lehetnek.
Mit tegyünk, ha leég a kisgyerek? Milyenek a jó napozószerek? A napszúrásról...
Bármikorra is várjuk a babánkat, egy nyarat nagy valószínűséggel várandósan élünk át, amely befolyásolja a nyaralásunkat. Néhány szempontot figyelembe véve felkészülhetünk, hogy zökkenőmentes, tartalmas nyaralásban legyen részünk.
Egy utazás megszervezése mindig nagy körültekintést igényel. A kisgyerekkel utazó családoknak ráadásul kiemelt figyelmet kell arra szánni, hogy feltérképezzék a legbiztonságosabb, gyerekbarát üdülőhelyeket. Sokan azonban így is bizonytalanok maradnak azzal kapcsolatban, hogy kisgyerekkel nekivághatnak-e egy nagyobb utazásnak, és milyen egészségügyi óvintézkedéseket érdemes tenni a picik védelme érdekében. Nekik szeretnénk egy kis segítséget nyújtani. Térképezzük fel, hogy a célországban előforduló betegségek közül melyek fenyegethetik gyermekünket!
Fürdő és napfürdő egyaránt élvezetes a babának, ha okosan élünk vele.
Végre nem kell hosszasan öltözködni séta előtt, sőt a könnyű ruhadarabok is lekerülhetnek a babáról egy-egy félórára. A napfény hatására erősödik az immunrendszer, "boldogsághormon", tudományos nevén szerotonin és D-vitamin termelődik, jelentősen javulnak az ekcémás, allergiás bőrtünetek. A csecsemők és kisgyerekek bőre azonban sokkal vékonyabb, mint a felnőtteké, ezért jóval érzékenyebben reagálnak a nap ultraibolya sugaraira. Napozáskor inkább a bőr védelmén van a hangsúly, mint a barnuláson.
Külföldi utazáshoz kisbabánknak útlevélre van szüksége, akkor is, ha európai uniós ország az úti cél.
Itt a nyár! Strand, tenger, fagyi, sör, grillezés, és még sorolhatnánk a nyárról eszünkbe jutó, jó dolgokat. A baleseti sebésznek vagy gyermekorvosnak a szó hallatán a sokkoló baleseti statisztikák is bevillannak. Gondolunk-e minden fenyegető veszélyre?
A kisebb balesetek mellett kiugróan magas ilyenkor az értelmetlen, elkerülhető halálesetek száma. Szomorú, de természetes - legyintenek sokan. Ez csak részben igaz, hisz tény, hogy nyáron sokkal többet, többen ülünk autóba, a gyerekek az iskolapadban sokkal nagyobb biztonságban vannak, mint bármilyen táborban vagy akár egyedül, otthon. Mégis érdemes átgondolni azokat az egyszerű, pusztán több odafigyelést, gondosságot, kisebb beruházást igénylő lehetőségeket, amikkel megelőzhetünk számos komoly balesetet. Következzék hát az összefoglalás a gyermekorvos szemével.
2008-05-28.
Indul a szezon, mindenki utazik, na de mi lesz eközben a kutyákkal, cicákkal és egyéb kedvencekkel? Bizonyára mindenkinek okoz egy kis fejfájást, hogy mit kezdjen házi kedvencével a vakáció alatt, otthon hagyjuk, vagy magunkkal vigyük? Ha az utóbbi mellett döntenének, itt egy kis segítség, hogy mire is kell felkészülni.
"Nemzetközi utazás és egészség" címmel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új kiadványt jelentetett meg, amely az utazóknak szolgáltat egészségügyi információkat. A világon exponenciálisan nő az utazók száma, így újabb és újabb megbetegedések történnek.
Összeállításunkban néhány olyan fontos országot vettünk górcső alá, amelyek a magyar utazók között is népszerű úti célpontnak számítanak. Általánosan elmondható, hogy a mediterrán utazóknak hepatitis A és B fertőzés ellen érdemes felkészülniük, valamint a hasmenésre, a napozásra kell ügyelniük, és bizonyos országokban a hastífusz is problémát jelenthet. Mindenki egy hónappal az utazása előtt látogasson el a háziorvosához, és kérjen megfelelő védőoltásokat valamint információkat az utazásával kapcsolatban.