Veszélyes Mali és Mauritánia

 

A Külügyminisztérium ismét, nyomatékosan kéri, hogy a Budapest-Bamako Rally magyar szervezői töröljék a verseny mauritániai és mali szakaszát.

 

 

A Külügyminisztérium január 14-én bekérette a Budapest-Bamako Rally magyar szervezőit, és megelőző szándékkal, nyomatékosan felhívta a figyelmüket a következőkre:

 

A Külügyminisztériumnak a nemzetközi kockázat-elemzéssel foglalkozó hivatalos szervektől és az illetékes biztonsági szolgálatoktól származó, köztük európai uniós tagállami szolgálatok által is megerősített legfrissebb információi szerint a Budapest-Bamako Rally mauritániai és mali szakaszán a résztvevőknek az emberi élet és a testi épség elleni súlyos és közvetlen terrorista veszélyeztetésekkel kell számolniuk, és emberrablástól is tartani lehet.

 

Az észak-nyugat afrikai Mauritániában és Maliban a Magyar Köztársaságnak nincs diplomáciai vagy konzuli képviselete, és a részvevők személyi és vagyoni biztonsága, valamint hatékony konzuli védelmük jelenleg nem garantálható. Emiatt a Külügyminisztérium ismét, nyomatékosan a Rally Marokkón túleső szakaszának törlését kéri a szervezőktől.

 

Külügyminisztérium, 2010. január 14.

 

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...