Veszélyben van Galápagos

Az egyedülálló biológiai értékeiről híres Galápagos-szigetek visszafordíthatatlan károkkal néznek szembe, ha nem fékezik meg a turizmust ? állítják környezetvédelmi szakemberek.

Charles Darwin születésnapjának 200. évfordulóján, a Darwin Alapítvány elnöke elmondta, egy évtized választja el a szigeteket az ökológiai katasztrófától. A BBC-nek adott interjújában, Gabriel Lopez a látogatók számának csökkentésénem szükségességére hívja fel a figyelmet.

Tavaly a turisták száma elérte a rekordnak számító 173 ezret, mely négyszeres növekedés jelent az utóbbi húsz évben. ?A Galápagos még mindig a világ legjobb állapotban fennmaradt szigetvilága. Ám most ez is veszélybe került, ha a jelenlegi trendek folytatódnak, a Galápagos elveszik. A szigetvilág itt maradt ugyan, ám gazdagsága eltűnik?.

Az emelkedő látogatószám miatt egyre több hotel létesül, és komolyan megnövekedett az import aránya is Ecuadorból. Ennek eredményeképpen kiugró növekedés figyelhető meg az idegen fajok között, melyek ezen törékeny ökoszisztémába érkeztek. 1900-ban még csak 112-őt, 2007-ben már 1321 fajt dokumentáltak.

Puerto Ayora kikötőjében a teherszállítókról rizs és kukoricazsákok kerülnek le. A Baltra-sziget repülőterén komoly forgalom alakult ki, már naponta fél tucat repülésre kerül sor. A repülőgép helyiségeit leszállás előtt lefújják, de nyilvánvaló, hogy néhány rovar ezen is átjut. Az egyik legagresszívabb a tűzhangya ? mely bár igen apró, marása erőteljes. A tűzhangyákról ismeretes, hogy megtámadják a madárfiókákat, a fiatal teknősöket, átmasírozásuk egyik szigetről a másikra, kikerülhetetlen. Az egyéb veszélyek között megtalálhatóak a parazita legyek, melyek megtámadják a fiatal pintyeket és moszkitókat, mely a főkontinensen ismeretes betegségek hordozója lehet, de a szigetek még nem érte el.

Ecuador kormánya már előállt egy akciótervvel, hogy visszaszorítsa a fenyegetést. Az UNESCO ? mely 2007-ben világörökségi helyszínnek választotta a Galápagost - által kritizált hatóságok most komolyabb intézkedéseket vezetnek be. Edgar Munoz, a Galápagos Nemzeti Park igazgatója elfogadja, hogy az invazív fajok komoly veszélyt jelentenek a szigetekre, ám szerinte a kormány tervei megküzdenek a veszéllyel. A korábbi természetvédelmi törekvések ? mint számos, az óriásteknősök táplálékát felfaló kecskék kiirtása több szigeten ? sikeresnek bizonyultak, ám egyes szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a rovarok eltüntetése jóval nehezebb lesz. Ecuador ? mely fejlődő ország ? számára a Galápagos az állami jövedelem fő forrása. Ám muszáj megtalálni az egyensúlyt, ha azt akarják, hogy a szigeteken megmaradjon az ,ami annyira különlegessé teszi őket.

Forrás: hirado.hu/BBC

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...