Veszélyben a brit pubok

Hetente 39 brit pubot zárnak be a gazdasági válság és a hátrányos szabályozások miatt, s ez komoly veszéllyel járhat a vidéki szociális életre – derül ki egy brit kutatóintézet, a Institute for Public Policy Research legfrissebb tanulmányából, mely radikális intézkedésekre szólítja fel a brit kormányt.

 

Az egyik problémának azt látják, hogy minden egyes alkoholárusítási-engedéllyel rendelkező intézménynek magasabb adót kell fizetnie és szigorú rendvédelmi szabályok szabályoknak kell megfelelnie, melyek célja a közrend fenntartásában vállalt nagyobb részvétel lenne. Csakhogy ezek a terhek az olyan kis falusi pubokat is sújtják, ahol a vendégek nem veszélyeztetik a közrendet, ellenben komoly terepét jelentik a közösségi életnek.

Az IPPR adatai szerint a pubok átlagosan évente 80 ezer fonttal járulnak hozzá a gazdasághoz, mely csak részben származik az italok forgalmazásából, nagy része a foglalkoztatáson és egyéb szolgáltatásokon keresztül termelődik meg. Manapság egyre több vidéki pubban működik biobolt vagy árulnak a helyi termelők, illetve a pub konyháján készült termékeket elvitelre.

Forrás: TTG Hungary
Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...