Végzetes síbaleset Kaprunban

 

Egy háromgyermekes anya vesztette életét nemrég egy családi sítúra alkalmával az osztrák Alpokban.

 

A 46 éves családanya végzetes sérüléseket szenvedett, amikor összeütközött egy 26 éves holland nővel a Kitzsteinhorn-on Kaprunban.

 

A férje is vele síelt, amikor a baleset történt, a gyerekek sítanfolyamon vettek részt a közelben.

 

A pályaorvos ugyanazon a sípályán tartózkodott, és perceken belül megérkezett, de nem tudta újraéleszteni az asszonyt, akit ezt követően már a hegyen halottnak nyilvánítottak. A másik síelő is megsérült, de hamarosan távozhat a kórházból. A rendőrség elmondása szerint egyikük sem viselt sisakot.

 

A rendőrség szóvivője elmondta: "A baleset egy rejtély. Nincsenek szemtanúk, és nem gondoljuk, hogy bármelyik síelő nagyon gyors lett volna. Mindazonáltal ez egy viszonylag könnyű síterület és a körülmények is kedvezőek voltak. Nem volt sok ember a pályákon. A lejtő pedig széles és kezdő síelőknek is alkalmas."

 

A brit hölgy a férje mögött síelt, aki így nem láthatta, mi történt. Hallotta az ütközést, és amikor visszanézett, a felesége már a földön feküdt. A holland nő nem tudta elmagyarázni, mi történt. Ő gerincvelői sérüléseket szenvedett, de ezek nem súlyosak.

 

Ausztriában minden sípályán tanácsos sisakot viselni, de csak gyermekek számára kötelező.

 

Forrás: TimesOnline

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...