Végzetes baleset a Kanári-szigeteken

 

Ügyfelünk közeli ismerőse értesítette az asszisztencia szolgálatot arról, hogy a férfi baleset következtében megsérült és most kórházban fekszik. Barátjával a tengerben egy sziklán álltak...

 

...amikor egy hullám kibillentette őt az egyensúlyából, megcsúszott, lezuhant a szikláról, közben beütötte a fejét, aztán elmerült. Barátja mentette ki a vízből, de nem emlékszik rá, mennyi ideig volt a víz alatt. A mentősök újraélesztették, majd kórházba szállították.

 

Az orvos szerint a beteg állapota igen kritikus, mesterségesen lélegeztetik, ödéma van a tüdejében. Műtétre nincs szükség, bár a koponyája betört, de nincs bevérzés az agyban, így nem kell semmilyen beavatkozást végezni. Mivel rokona nincs ott, barátja marad vele, szállásköltségeit az EUB úgy téríti, mintha hozzátartozó lenne. Közben a biztosító orvos szakértője konzultál a kinti kezelőorvossal, akivel egyetértenek abban, hogy ügyfelünk állapota továbbra is válságos. Mivel elhúzódó, intenzív terápiára lehet számítani, a beteg barátja úgy dönt, hogy inkább hazautazna, ebben kéri az asszisztencia segítségét. Az idős szülőket ő már értesítette, hozzájárultak, hogy amíg kint van, ő legyen a kapcsolattartó.

 

Ügyfelünk párja is jelentkezik közben, szeretne párja édesanyjával kiutazni Tenerife-re, kéri a segítségünket. Tájékoztatjuk, hogy egy hozzátartozó költségeit fizeti a biztosító, de a szervezést ránk bízhatják. Az orvosok szerint a beteg állapota tovább romlott, az agyi károsodás mellett a szíve is leállt, a létfontosságú funkciók megszűntek, sem a mája, sem a veséje, sem a tüdeje nem működik. Túlélési esélye kevesebb, mint 5 %. A hozzátartozóknak mielőbb ki kell érniük, hiszen a beteg állapota rendkívül súlyos. Az intenzív terápia költségei is napról napra emelkednek, hamarosan elérik a limitet (ez az ügyfél biztosítása esetén 6.000.000 Ft), ezért amint stabilizálódik valamelyest ügyfelünk állapota, meg kell szervezni a hazaútját, vagy ha ez nem megy, a hozzátartozóknak is az lesz az érdeke, hogy állami kórházba helyezzék át.

 

Néhány nap elteltével sikerül stabilizálni a beteg állapotát, s az asszisztencia orvos szakértője a kezelőorvosok véleménye alapján javasolja a mentőrepülővel történő hazaszállítást. Jóllehet, ügyfelünk élete veszélyben van, bárhol, bármikor bekövetkezhet olyan mértékű állapotromlás, amely végzetes lehet, a családtagok is szeretnék, ha a közelében lehetnének. A magyarországi elhelyezéséről is gondoskodni kell, a hozzátartozókkal közösen a Péterfy Kórházzal egyeztetünk a beteg fogadását és a további kezelését illetően. Az EUB küldi a külföldi kórháznak a fizetési garanciát, amelyre még az ügyfél elbocsátása előtt szükség van.

 

Végül tíznapos kórházi tartózkodás után a beteget mentőrepülő szállítja Magyarországra. Az út kb. 6 óra, úgy, hogy közben a gép Malagán leszáll tankolni. Este fél hétkor a beteget rendben átadjuk a kórháznak, így végre itthon van, a családja, a hozzátartozói mellett. Sajnos december 21-én a beteg létfontosságú szervei végleg felmondják a szolgálatot, a magyar orvosok sem tudnak már segíteni a szerencsétlen balesetet szenvedett férfin.

 

De talán kicsit tudtunk enyhíteni a család fájdalmán annyiban, hogy a profi szervezőmunkának hála, hozzátartozói meg tudták látogatni, és nem a messze idegenben, hanem itthon, szerettei közelében tért örök nyugalomra.

 

Költségek:

Hozzátartozók útiköltsége, szállása: 281.050 HUF

Kórházi kezelés: 27.513 EUR (csökkentés eredménye 22.119,02 EUR)

Mentőrepülős hazaszállítás: 7.096.860 HUF

Transzfer: 275 EUR

Baleseti halál szolgáltatási összeg: 1.000.000 HUF

Összesen: 13.976.410 HUF

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...