November elsején lépett hatályba az az új uniós rendelet, melynek értelmében megszűnnek a félrevezető repülőjegy árak. A rendelet arra kötelezi a légitársaságokat és az olcsó repülőjegyeket hirdető honlapokat, hogy a repülőjegyek árában tüntessék fel az összes adót, illetéket és egyéb díjakat.
Az új rendelet megtiltja a légitársaságoknak azt is, hogy az utas vagy az utazási iroda tartózkodási helyétől függően ugyanazért az útért különböző helyeken különböző összegeket kérjenek.
Az Európai Bizottság felmérése szerint a repülőjegyüket interneten megvásároló utasok közül minden harmadik becsapottnak érzi magát. A bizottság tavaly szeptemberben nyolcvan légitársaság 386 honlapját vizsgálta meg tizenhárom tagállamban. Az esetek ötvennyolc százalékában fordult elő, hogy félrevezetők voltak a honlapon szereplő árak, a weblapok negyvenkilenc százalékán pedig egyéb hiányosságokat ? például téves szerződési feltételeket, fordítási hibákat ? is felfedeztek. A vétkes társaságok között ?nagy nevek? és kevésbé ismert cégek egyaránt találhatók.
A biztonság növelése és a bankcsődök elkerülése érdekében az új rendelet szabályozza az engedélyek kiadásának és a légitársaságok ellenőrzésének kérdését is. A szabályozás kötelezi a tagállamokat, hogy függesszék fel azoknak a légitársaságoknak a működési engedélyét, melyek nem teljesítik a rendeletben foglalt követelményeket. (Forrás: Jogi fórum)
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin