Ultra Last Minute Ferihegy2-n


Májustól akár 4 órás határidővel is indulhat a kalandra és pihenésre vágyó utas, ha megvalósul a Budapest Airport és a charterjáratokat üzemeltető tour operatorok közös terve, az úgynevezett Ultra Last Minute utakat értékesítő kioszk Ferihegy 2-es terminálján.

 

A kölcsönösen előnyös, közös üzleti vállalkozás körvonalai a Budapest Airport és a tour operatorok egyeztetésén rajzolódott ki, amelyen a repülőtér képviseletében jelen volt Kam Jandu légiközlekedési igazgató, Hardy Mihály vállalati kapcsolatok igazgató, valamint szinte ez összes jelentős charterágazatban érdekelt iroda.

 

A megbeszélésen elhangzott: mivel a charterek utasai is ugyanazokat a szolgáltatásokat veszik igénybe, mint a 2-es terminálról üzemelő hagyományos, menetrendszerinti légitársaságok utasai, a Budapest Airport nem lát üzleti lehetőséget a repülőtéri díjak egyoldalú csökkentésében. Ugyanakkor a repülőtér-üzemeltető felajánlotta, hogy közösen vizsgálják meg pl. az úgynevezett off-peak, azaz csúcsidőn kívüli kedvezmények, vagy például a csomagban értékesített utak résztvevőinek a parkolási- és kiskereskedelmi kedvezmény nyújtásának a lehetőségét.

 

 

Különösen kedvező visszhangra talált a tour operatorok körében a Budapest Airport javaslata, hogy a repülőtér egy úgynevezett Ultra Last Minute kioszkot ajánl fel a számukra, ahol az utolsó 24 órára megmaradt utakat lehet értékesíteni – négy órás indulási határidővel. A tervek szerint a mindenki számára egyforma lehetőséget kínáló kioszk személyzetét az irodák közösen fizetnék, míg a kioszkot és helyet a Budapest Airport állná. A Nyugat-Európában több helyen már sikeresen üzemelő modell lényege, hogy a megmaradt utakat jelentős kedvezménnyel veheti igénybe az utas, ha mondjuk napfényes desztinációra vágyik és mindegy neki, hogy Egyiptomban vagy Görögországban köt ki. A tervek szerint az új kioszk 2010 májusától üzemelne.

 

 

A találkozón arról is megállapodás született, hogy a tour operatorok és a Budapest Airport kölcsönösen egymásra mutató linket üzemeltetnek a jövőben a cégek weboldalán, elmélyítik a szakmai adatok cseréjét, a piaci változások nyomon követését, a repülőtér szakmai látogatásokat szervez a chartereket üzemeltető cégek képviselőinek, bővíti a repülőtérrel kapcsolatos információs anyagok kínálatát.

 

 

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...