Turista vagy? Nincs műtét!

A turistavízummal Kínába látogató külföldiek ezentúl nem eshetnek át szervátültetéses műtéteken, az illegális transzplantációs beavatkozásokban részt vevő helyi kórházak szintén kemény fellépésre számíthatnak - közölte a kínai Egészségügyi Minisztérium.

Az egészségügyi tárca a nemzetközi gyakorlattal összhangban hozta meg a szigorítást - mondta Mao Csün-an (Mao Qunan) minisztériumi szóvivő.

Mao Csün-an kiemelte, hogy donorokból Kínában is hiány van, a transzplantációs műtéteket azokon a helyi betegeken kell elvégezni, akiknek sürgősen szükségük lenne a beavatkozásra.

Kínában 2007 májusában adták ki az emberi szervátültetéseket szabályozó első határozatot, amelyben többek között korlátozták a transzplantációs műtétekre jogosult egészségügyi intézmények számát. Az ázsiai országban ekkortól kezdve tilos az emberi szervek eladása, a kórházaknak pedig a donorok írásbeli beleegyezésével is rendelkezniük kell.

A mostani szigorítás értelmében a kórházak külföldi turistákon csak az Egészségügyi Minisztérium jóváhagyásával végezhetnek szervátültetéseket.

A helyi kórházaknak pedig meg kell akadályozniuk, hogy a turistavízummal külföldön tartózkodó orvosaik útjuk során szervátültetéseket végezzenek.

Egy 2007-ben készült tanulmány szerint Kínában évente mintegy 2 millió embernek lenne szüksége szervátültetésre, de az átültethető szívek, vesék és más szervek hiánya miatt mindössze 20 ezer transzplantációra van lehetőség.

A minisztérium szerint a további szigorításra azért volt szükség, mert a kórházak a nagyobb bevétel érdekében gyakran a sokkal jobban fizető külföldi betegeket részesítették előnyben.

Forrás: Travelline/MTI

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...