Turisták perelik a szafari parkot

 

Brit turisták pereltek be egy dél-afrikai szafari parkot, miután egy oroszlánfalka csapdájába kerültek, amikor a túraautójuk felborult a terepen.

 

A balesetet szenvedett turisták több százezer fontot kártérítést követelnek a parktól, az őket ért sérülések és poszt-traumatikus stressz miatt. Az oroszlánok állítólag" "fenyegető magatartást tanúsítottak" és elvitték az egyik brit férfi bakancsát is. Mindez 2007 márciusában történt.

 

A Cape Town legfelsőbb bíróságára benyújtott dokumentumok szerint a park egyik hölgy alkalmazottja, aki a járművet vezette, nem viselkedett eléggé felelősségteljesen. Az autó akkor borult fel, amikor ő ki akart kerülni egy csapat oroszlánt, akik azután félelmetesen megközelítették a szafarizókat, állítólag másfél méterre álltak tőlük. Egy 71 éves férfi, aki szintén ott ült a kocsiban így nyilatkozott: "Szörnyű élményben volt részünk, és mindent megteszek annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő hasonló eset még egyszer. És még szerencsésen megúsztuk - rossz belegondolni, hogy ez akár gyerekes családdal is megtörténhetett volna."

 

A Sanbona Vadrezervátum szóvivője szerint harcolni fognak a bíróságon a turisták követelése ellen. A park egyébként három órás autóútra található Cape Town-tól, és egyike a legnagyobb magántulajdonban lévő vadászterületeknek Dél-Afrikában. Egy sikeres program eredményeként egyedülálló fehér oroszlán falkával büszkélkedhetnek a régióban. De megtalálható még a Sanbonában a fekete orrszarvú, elefántok, vízilovak, zsiráfok, csimpánzok, leopárdok, és nem utolsó sorban ez a veszélyeztetett folyami nyúl védett élőhelye.

 

A szafarik sajnos valóban nem mentesek a veszélyektől. 2006-ban egy 34 éves londoni férfit taposott halálra egy elefánt, ráadásul a nászútján, a Masai Mara Rezervátumban, Kenyában. Az eset 300 m-re történt a táborhelytől.


Forrás: TimesOnline, fotó: dailymail.co.uk

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...