Az összes lopás fele a csomagosztályozóban történik. Újabban gyakoriak a trükkös lopások is. Összességében csökkent a reptéri bűncselekmények száma.
Az összes lopás fele, 94 eset a csomagosztályozóban történt tavaly a Ferihegyi repülőtéren - közölték szerdán a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) vezetői.
A csomagosztályozó után az utascsarnokban és a járatok fedélzetén történt a legtöbb lopás: 34, illetve 14.
Januárban ugyanakkor az előző év azonos hónapjához képest több mint 50 százalékkal csökkent a lopások miatt elrendelt nyomozások száma - mondta Dúzs József, az RRI igazgatója. Ferihegyen 341 bűncselekmény történt tavaly, ami négy százalékkal kevesebb a 2007-es adatoknál.
Dúzs József arról is beszélt, hogy nagyságrendileg kevesebb rendőr teljesít szolgálatot a reptéren, mint korábban, a felderítési és eredményességi mutatók mégis javultak.
A tájékoztatón Nováky Mónika, az RRI bűnügyi osztályának vezetője elmondta: tavaly megszaporodtak a "trükkös lopások" a reptéren, amelyeknek módszere hasonló az autópályán elkövetett ilyen típusú bűncselekményekéhez: egy ember eltereli a sértett figyelmét, egy másik pedig ezalatt elemeli az értékeit. 13 ilyen esetben indult nyomozás 2008-ban; az elkövetők jellemzően albán, illetve román nemzetiségűek - fűzte hozzá.
Nováky Mónika is hangsúlyozta, hogy főként a vagyonvédelmi ellenőrzések bevezetésével érezhetően csökkentek az utasok sérelmére elkövetett lopások a Ferihegyi repülőtéren.
Forrás: www.hirszerzo.hu/MTI