2008-04-07.
Az Air France és az OnAir bejelentette, hogy megkezdi a fedélzeti hanghívások kezdeményezésének és fogadásának tesztelését. Az Air France járatokon vezetik be az első olyan teljes körű mobiltelefon-szolgáltatást, amely lehetővé teszi a fedélzetről történő hanghívást, valamint SMS-ek, e-mailek küldését és fogadását.
Az Air France és az OnAir 2007. december 17-én kezdte meg az első fedélzeti mobiltelefon-szolgáltatás tesztelését a nemzetközi járatokon. Ezt követően, az utasok pozitív visszajelzései után kezdetét veszi a második szakasz, amelynek során az utasok telefonhívásokat is kezdeményezhetnek és fogadhatnak. A kísérleti szolgáltatás alatt gyűjtött adatok segítségével az Air France felmérheti, hogy mely szolgáltatásra ? hanghívás és adatforgalom vagy csak az utóbbi - van az utasoknak leginkább igénye. Április 2-tól az utasok pontosan ugyanúgy használhatják mobiltelefonjaikat és GPRS eszközeiket a levegőben, mint a földön. Az Air France / OnAir szolgáltatás 3000 méter felett aktiválódik. Az egyidejű hívások száma maximum 6, az SMS- és email-forgalom pedig korlátlan. Továbbá, ez az egyetlen olyan szolgáltatás, amely email csatolmányok letöltését is lehetővé teszi.
Az Air France az új mobilszolgáltatást az európai útvonalakon közlekedő Airbus A318-as típusú repülőgépen teszteli. Az utasok az ülések hátsó zsebében található szórólapokból illetve a személyzeti bejelentésekből tájékozódhatnak a szolgáltatásról.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin