Tavaszi túratippek
Nyakunkon a tavasz, a napsütéses órák számának folyamatos emelkedésével elérkezett annak az ideje is, hogy végre ne csak tervezzük, de tényleg kimozduljunk otthonról.

 

Ha tanácstalanok lennénk, mit is kezdjünk a ránk szakadt szabadidővel, itt található egy-két jó tanács az úti célt illetően. A Travelline összeállítása.

 

Elsőként Magyarország egyik legvadregényesebb és legnépszerűbb úti célpontját említhetjük a Visegrádi-hegységben, ez pedig a Rám-szakadék.Sokan mondják, hogy nehezen teljesíthető, de ez csak abban az esetben igaz, ha foggal és körömmel szeretnénk felmászni az egy kilométer hosszan elnyúló szurdokszerű sziklákon.Ha igénybe vesszük azonban az ott felállított létrákat és a rögzített köteleket, óriási élményben lesz részünk.

Autóval Dömöst kell megcéloznunk Komárom-Esztergom megyében, az autót a faluban hagyhatjuk és a cuccok (víz, élelem stb.) összeszedése és felmálházása után gyalog vágjunk neki a sárga jelzésnek.

Nem sokkal több, mint két kilométer megtétele után egy kis piknikező helyhez érkezünk, ahol egy kis pihenő után egy hídon átkelve nekivághatunk a zöld jelzésű útnak, ami egészen a szakadékig vezet.Arra azért számítsunk, hogy nem leszünk egyedül (ami lehet jó és rossz is), hiszen a Rám-szakadékban a torlódás miatt általában lassúbb a haladás.
Ha viszont kiérünk, nyugodtan haladjunk tovább egészen Dobogókőig, ami a szakadék végétől számítva újabb két kilométer.
A kilátás megéri a fáradtságot. Ha kinézelődtök magunkat, visszamehetünk ugyanazon az úton, ahol jöttünk. Lefelé még jobban figyeljünk a szakadékban, mert bár jól ki van építve, nekünk kell vigyáznunk magunkra. A lejtmenet ne adjon túlzott és főleg könnyelmű biztonságérzetet.

 

A következő tipp hasonlóan szép, ugyanakkor hosszabb túra, ennek célja pedig a Börzsöny csúcsa, a Csóványos. Autóval a Dunán átkelve Nagymaros és Szokolya érintésével egészen Királyrétig haladhatunk, ahol az autót letéve a kék jelzésen kell elindulnunk a Börzsöny legmagasabb pontja felé. Útba ejtjük majd a Saj-kutat, ahol érdemes lesz egy csokit vagy valami olyasmit enni, ami energiát ad, mert rögtön ezután egy meredek emelkedőt kell leküzdenünk.

Miután elértünk a Foltán-keresztet, megint tarthatunk egy rövid pihenőt, amit használjunk fel arra, hogy újabb energiaadagot vegyünk magunkhoz csoki vagy diákcsemege formájában és vágjunk neki a Csóványosra vezető útnak. Nem lesz rövid a küzdelem, de megéri, a csúcsra érve meg is pillantjuk a vasbeton geodéziai mérőtornyot, ami kilátóul is szolgál. Szépnek nem szép, ellenben ki ne hagyjuk, ballagjunk fel a lépcsőn és élvezzük azt, ami elénk tárul.

Visszafelé természetesen ugyanezt az útvonalat kövessük. Ez a túra a helyismeret fejlesztése miatt is ajánlott, hiszen a Börzsönyben rengeteg könnyen követhető és teljesíthető túraútvonal van, amelyet egy család nyugodtan vállalhat. A térképet nézegetve nem nehéz újabb és újabb célpontokat kinézni, amit majd a legközelebbi alkalommal teljesítünk.

 

Harmadik túratippünk egy kicsit messzebb van, de hazánk egy legszebb vidékére, a Bakonyba vezet bennünket. Zirc után autóval Csesznek felé visz az utunk, ahol bemelegítésként megnézhetjük a csodálatos várromot, amely ma is szabadtéri koncerteknek, programoknak ad otthont, a belépő pedig pár száz forint. Ezután üljünk újra autóba és célozzuk meg a szomszédos Bakonyoszlopot.

Itt figyeljünk, mert a templom előtt kell elfordulnunk jobbra, a piros kereszt jelzésen egy ideig tudunk menni kocsival is, de előbb-utóbb (inkább előbb) érdemes leparkolni valahol a földút szélén és gyalog tovább menni. Továbbra is ezen a jelzésen haladva megint nagyon résen kell lennünk, mert az út egy idő után sima piros jelzésben folytatódik, erre áttérni azonban nem is olyan könnyű az eltévedés veszélye nélkül.

A segítség: egy kisebb, erdővel borított emelkedő után lefelé vezet az út, és elérünk egy komolyabb elágazódáshoz, ahol túraútvonalak és erdész utak keresztezik egymást. Figyeljünk, mert itt élesen jobbra kell fordulnunk, hogy egy cserjés részen átvágva elérkezzünk az Ördög-árok bejáratához. Az túra innen egyszerű, végig a szurdokban kell haladni. Az út maga gyönyörű, számos barlanghoz tudunk felmászni a völgy két oldalán. Mintegy háromnegyed óra-óra után elérkezünk az Ördög-gát nevű képződményhez. Ezt meg fogjuk ismerni, hiszen egy hatalmas kő állja el az utunkat, amin létra vezet felfelé.

Itt megpihenhetünk, ugyanakkor eldönthetjük, továbbmegyünk-e vagy visszafordulunk. Ezen már csak azért is érdemes elgondolkozni, mert jóval nagyobb kerülővel tudunk visszaérkezni a letett kocsihoz, így előbb-utóbb mindenképpen a szurdokon kell visszamennünk. Az utolsó túra a legkönnyebb, ugyanakkor a legidőigényesebb a három mözül, érdemes tehát egy egész hétvégét rászánni a vidék feltérképezésére. Minden igényt kielégítő szállást egy éjszakára már háromezer forintért tudunk szerezni a környéken.

 

Ezek a túrák csak bemelegítő jellegűek a nyári szezon előtt, de mindenképpen érdemes valamelyiket kipróbálni. Persze minden időjárásfüggő, de érdemes Magyarországnak ezt a részét is megismerni a nagyvárosok és látványosságaik mellett. Ne feledjük a térképet, figyeljünk az öltözékre, készüljünk fel mindenre (esőkabát, zseblámpa) és ha már kint vagyunk, ne siessünk. Senki nem siettet, a túrák időben teljesíthetők. Ki tudja, időnk mikor engedi legközelebb, hogy kiszakadjunk a nagyvárosból természetbe.-VSZ-

 

Forrás: Travelline

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...