Szombattól schengeni időszámítás

2008-03-28.

Március 29-én éjszaka nem csak az óráinkat állítjuk előre 60 perccel, hanem ekkor válik teljessé Magyarország csatlakozása a schengeni övezethez. Vasárnap hajnaltól Ferihegyen, Debrecenben és Sármelléken útlevél ellenőrzés nélkül érkeznek, illetve indulnak a schengeni országokba tartó járatok utasai.

A leglátványosabb változás Budapesten, a Ferihegy 2 A és B terminálján várható. Vasárnaptól az ?A? terminál szolgálja ki a schengeni járatokat, a ?B? terminál pedig az úgynevezett non-schengeni országból érkezőket. Azok, akik Schengenen kívülről érkeznek, s az övezeten belülre utaznak tovább (például a Londonból érkező, s Athénba tartó utasok), azok a két terminált összekötő folyosón (a VAT tax refund ablak mellett) kialakított útlevélkezelő kapuknál esnek át a határellenőrzésen. S ugyanígy, az ellenkező irányba is itt történik az útlevélkezelés.

Vasárnaptól az ?A? terminálra a jelenleginél nagyobb terhelés jut majd, hiszen a schengeni járatok adják a 2-es terminál forgalmának 60 százalékát. Ez a check-in pultok előtt okozhat majd tumultust. Viszont, kialakítanak egy új biztonsági kaput is, hogy mostantól egyszerre 5 kapunál tudják majd végezni a kézipoggyászok átvilágítását. Egyébként, értelemszerűen megszűnik a két terminál légitársaságok szerinti megosztása. Egyszerűbb a helyzet Ferihegy 1 esetében, ahol az induló utasok először a biztonsági ellenőrzésen esnek át, majd a schengeni övezetbe tartók közvetlenül a tranzit területre sétálhatnak, míg a Schengenen kívülre repülők először kilépnek az országból (s így az egész övezetből), s ugyanannak a tranzit területnek egy üvegfallal elválasztott részébe kerülnek.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...