Százmilliomodik utasát köszöntötte a hét végén az Eurostar vasúttársaság, amelynek óránként 300 kilométeres sebességre képes járataival a Párizs és London közötti távolság mindössze 2 óra 15 perce csökkent.
A La Manche-csatorna alatt húzódó alagútban közel 15 éve, 1994 november 14-én indult meg a személyforgalom. A százmilliomodik utas egy 35 éves angol férfi volt, aki francia feleségével és kétéves lányával együtt utazott Londonból Párizsba. A vonalon rendszeres utasnak számító férfi ajándékként egy évig ingyen utazhat a vonaton, a járat több mint 700 utasa pedig egy-egy menettérti jegyet kapott. A gazdasági világválság az Eurostar kihasználtságában is megmutatkozott, január és június között az előző évhez képest 6 százalékkal kevesebben, összesen 4,3 millióan keltek át a Csatorna-alagúton. A jegyeladásokból származó bevételek pedig 7 százalékkal, 342,2 millió fontra (105,6 milliárd forintra) csökkentek.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin/MTI