Ügyfelünk, egy fiatal hölgy barátnője hívott minket Franciaországból, hogy röviddel azelőtt síbaleset történt, a fiatal lánynak a bal vállában eltörött egy csont.
A pályára érkező orvos tájékoztatása szerint nincs hely egy kórházban sem, viszont 48 órán belől műteni kellene. (A követség tájékoztatása szerint sajnos nem ez az első eset, hogy francia kórház nem fogad külföldi beteget.)
Közben az ügyfél édesanyjával is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, aki itthon aggódik, minden részletről tájékoztatást vár. Az orvos szakértő véleménye szerint orvosi szempontból lazán kezelik az ügyet, hiszen az elmozdulással járó felkartörés kórházi felvételt tett volna szükségessé, mert előfordulhat idegsérülés, keringési zavar, stb. Mielőbb haza kell szállítani a műtétre, de addig is megfigyelés alatt kellene tartani.
A panzióból rossz a közlekedés, ügyfelünk nem jut el orvoshoz. Nagy erőkkel szervezzük a hazautat. Konzultáció a kezelőorvossal, aztán a hazai szekértővel, újabb érdeklődés az ügyfél hogyléte felől, miközben az édesanya is folyamatosan kapcsolatban…
A sérült szállítható állapotban van, a legelső gépre sikerül is helyet foglalni a számára. Annyi idő már nincs, hogy a reptér előtt megvizsgálják, de újabb konzultációk után (nem zsibbad a karja, nincs is beduzzadva) orvosunk jóváhagyja az utazást. Reptéri transzfer megszervezve, az ügyfelet értesítjük minden tudnivalóról, már a taxiban ül, jól van. Közben kiderül, hogy itthon az egri kórház fogadja majd, oda is megszervezzük a transzfert a reptérről.
Ügyfelünk a balesettől számítva 24 órán belül hazakerül! Végül minden rendben végződik, az édesanya tájékoztatásából megtudjuk, hogy a műtét sikerült, és az egész család nagyon elégedett a munkánkkal: „Továbbra is EUB tagok akarunk maradni!”
Költségek:
orvosi ellátás: 185 EUR
transzfer: 200 EUR
repülőjegy: 88.000 Ft
transzfer Egerbe: 38.000 Ft