Hihetetlen, mostanában szinte csak őket látni. Felbukkannak a National Geographic újság hirdetéseiben, a túraruhagyártók velük reklámozzák a téli felszerelésüket, és a sajtóban is egyre több szó esik róluk. Számuk rohamosan nő, kora tavasszal teljesen megtöltik a menedékházakat a hegyekben. Van köztük 16 éves fenegyerek, de inkább a középkorúakat ihleti meg a dolog ? gyakran látni 50-es, szolíd hölgyeket, ahogy csinálják... Mit? És kik ők?
Ők a túrasízők, más néven: síalpinisták. Egyszer belekóstoltak a téli hegyek világába, felfedezték azt a könnyed gyönyört, ami nyáron a hóval eltűnik, és amit a sícentrumok civilizált atmoszférája nem tud nyújtani. Belekóstoltak és ?úgy maradtak?. Mit csinálnak valójában? Két oldalról érdemes megközelíteni a jelenséget: mi történik ?kívülről? és mi történik ?belülről?, az emberben?
Túrasízés: így látni kívülről
Főhősünk, akin bemutatjuk a túrasízés jelenségét: Tomi, 46 éves, kalandéhes kocasíző és túrabarát. Pénteken feláll íróasztala mellől, beül az autóba és az Alpok egy szép hegycsúcsa alatti parkolóban kiszáll. Sílécet csatol különleges síkötéssel, és ?fókát? ? egy szőrös, szintetikus szövetet ? tapaszt a léc talpára, ami meggátolja a hátrafele csúszást. Így indul el ? csoszogva ? lejtőnek felfele. Mozgása inkább egy sífutóéra emlékeztet, de stabilabb és a csúszásai sem olyan hosszúak. A kötést úgy állítja be, hogy sarka szabadon elemelkedhessen a léctől.
A hátizsákban csak csoki, némi meleg ruha és biztonsági felszerelés (hólapát, kötszer, lavinapózna /egy hosszú, hegyes pózna, amelyet beszúrnak a hóba amikor túlélők után kutatnak/). Mellkasára lavinaszonda (rádiójel adására és vételére képes eszköz) van szíjazva, mert sose lehet tudni. A hegytetőn lerántja a fókát a léc talpáról, a kötésen pedig rögzíti sarkát ? így 4 másodperc alatt ?normál? sífelszereléssé varázsolja az eszközt és irány a völgy! Irány az érintetlen, rejtélyes hegyoldal! Ahogy esteledik, romantikus kis menedékházhoz érkezik, ahol hozzá hasonló sportolókkal hörpinti a tiroli sört, eszi a gulascht, a szénhidrátdús milánóit és a gőzgombócot.
A másnap igen korán kezdődik. Hajnali 5-re időzíti a kelést, majd gyors reggeli után már csatolja is a sílécet a csípős pirkadatban. Ilyen magasságban persze korábban kel a nap és később nyugszik, így kihagyhatatlan első sugarai havas csúcsokra vetülő fényjátékának a fotózása 5:43-kor. Tomi komótosan, egyenletesen csúsztatja lécét az éjszaka hozta kellemes meglepetésben, a 10 cm friss hóban. Gyakran veszi elő termoszát, hogy a menedékházban kapott meleg teából hörpintsen, és fényképezi a felhők alatt megnyíló völgyeket ? melyek immár 1500-2000 méterrel alatta nyúlnak el lustán a tiroli szombat kora reggelén.
Gleccseren jár, ami hatalmas hasadékokat rejt a friss hó alatt. Hegymászó beülőt húz és három másik emberrel kötéllel köti össze magát: ha az egyik alatt beszakadna a hó, a másik három könnyen kihúzza. A 3666 méteres gleccsercsúcs közelében már kevesebb a levegő, de annál jobban hajtja a vágy, hogy a nemrég megpillantott csúcskereszthez felérjen. Tomi izgatottan csatolja le lécét a csúcs alatt, hogy gyalogszerrel keljen át egy keskeny gerincen a kereszthez. Fényképezi a tájat a ragyogó napsütésben, a szomszéd hegycsoportban a Grossglockner is szépen kirajzolódik.
Hősünk elpakolja fényképezőjét, naptejét (ami rendesen fogy a friss havon, 3000 méter fölött), és a fókát léce talpáról. Felcsatol, sarkát rögzíti és lecsusszan a hegytetőről, a csúcskereszt alól a végeláthatatlan gleccserre, és szeli a kanyarokat a friss havon. Miután eléri a fenyőerdő első fáit, még nagyon sokáig síel lefelé. A csúcsról összesen másfél órát síel katlanokban, mire eléri a festői kis falut a völgyben. Itt hazautazás előtt betér egy Wienerschnitzelre, majd elindul hazafelé.
Forrás: www.fn.hu