2008-08-07.
Sárgaságjárvány van terjedőben Csehországban. A legrosszabb a helyzet Prágában, ahol az eddigi megbetegedések mintegy 90 százalékát mutatták ki - közölték a cseh egészségügyi hatóságok csütörtökön Prágában.
A közlés szerint július végéig összesen 130 személynél mutattak ki A típusú fertőző sárgaságot, ez két esettel több, mint tavaly az egész évben. A piszkos kezek betegségének is nevezett kór elsősorban a kábítószerfüggő személyek és a hajléktalanok körében terjed. Ezekből pedig éppen Prágában él a legtöbb.
A cseh főváros után Kolínban (Prágától 90 kilométerre keletre) betegedett meg a legtöbb ember - mondta Zdenka Jágrová, prágai tisztiorvos. Kifejtette: egyelőre nagyon nehéz a járvány valódi méreteit felmérni, mert a betegség a fertőzés időpontjától számítva 15-50 nap múlva jelentkezik.
"Csak remélni lehet, hogy a betegség nem fog jobban elterjedni. A narkósok mellett veszélyeztetve vannak a különféle táborok lakói, a kempingek lakói is, ahol nehezebb az alapvető higiéniai normák betartása" - fejtette ki Jágrová.
A cseh egészségügyi hatóságok ezért felhívták a lakosság és a turisták figyelmét arra, hogy fokozottan ügyeljenek a tisztaságra és a higiéniai előírások, szokások következetes betartására.
Forrás: www.fn.hu