Párizsban ragadtak a fapados miatt

2008-12-04.

Nyolcvan magyar utas rekedt szerdán délután egy francia reptéren, miután az egyik fapados légitársaság nem indította el menetrend szerinti budapesti járatát. Műszaki okokkal indokolták a járatkimaradást. Az utasok este szembesültek azzal, hogy az éjszakát Párizsban kell tölteniük, és többek beszámolója szerint a légitársaság sorsukra hagyta őket: maguknak kellett szállásról és élelemről gondoskodniuk. Végül csütörtökön délelőtt indultak el Budapestre.

A fogyasztóvédők szóvivője azt mondja, a légitársaságnak gondoskodnia kellett volna az utasokról.

?Biztosítani kell a jegyár visszafizetésének a lehetőségét vagy újrafoglalást, ezen kívül biztosítani kell az összes kényelmi funkciót, amit a jogszabály előír, üdítőt, élelmezést, szükség esetén szállást kell biztosítani? ? mondta Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.

Jár még kártérítés is: 1500 kilométer alatti úti cél esetén 250 euró.

A kinn rekedt magyarokért végül csütörtökön küldött gépet a Wizz Air. Délután fél egykor értek haza. A cég közleményében annyit írt, a gépük műszaki hiba miatt nem ment az utasokért, de megfelelő tájékoztatást és ételtiketteket kaptak.

Forrás: rtlhirek.hu

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...