Moszkva a világ legdrágább városa

Londont és Tokiót megelőzve Moszkva a világ legdrágább városa. Az orosz fővárosban az árak több mint harminc százalékkal haladják meg a kiindulási alapként szolgáló New York tarifáit. A 143-as listának nincs az első harmadában Budapest, így olcsóbb, mint Pozsony, Varsó vagy Prága.

Továbbra is Moszkva a világ legdrágább városa a külföldi kiküldötteknek, megelőzve Londont és Tokiót ? tette közzé nemzetközi elemzésének eredményét csütörtökön a Mercer humánerőforrás-tanácsadó cég. Budapest, más térségbeli nagyvárosokkal ellentétben, nincs a legdrágább ötven város között.

A Mercer 143 város megélhetési költségeit vizsgálta 200 termékből és szolgáltatásból álló kosár átlagos dollárárának összevetése alapján, az összehasonlítási alap New York, 100-as megélhetési mutatóval. Az idei összeállításban ? immár a harmadik egymást követő évben ? a tavalyihoz hasonlóan Moszkva került az első helyre, 134,4-es mutatóval.

A kelet-európai térség városai közül Prága a 49-ik helyről a 29-re lépett elő az idén, tavalyhoz képest, Varsó a 35-ik helyre került az idén a tavalyi 67-ikről, Pozsony viszont visszalépett: a 31-ik helyről a 45-ödikre, vagyis ott olcsóbb lett az élet. A külföldön munkát vállalók számára a legkedvezőbbek a megélhetési költségek Johannesburgban, Karacsiban, Quitóban és Asunciónban.

Forrás: index.hu

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...