Szerencsére nincs magyar áldozata a szerdai Mumbaiban (Bombay) elkövetett összehangolt terrorakciónak, melyben a jelenlegi információk szerint százegyen életüket vesztették, a sérültek száma pedig meghaladja a háromszázat. Az utóvédharcot folytató terroristák három különböző helyszínen még több tucat túszt, köztük sok külföldit tartanak fogva. A Külügyminisztérium mindenkit óv attól, hogy kiutazzon.
Több magyar is tartózkodott abban a mumbai szállodában, amelynek közelében lövöldözés tört ki szerdán. A fegyveresek több idegenforgalmilag érdekes helyszín, így hotelek és egy közeli pályaudvar ellen indítottak támadást, a legfrissebb hírek szerint 101 ember életét vesztette, 300-nál is többen megsebesültek.
Korábban még arról lehetett hallani, magyar sebesültje is van az akciónak, ám szerencsére nem sokkal később kiderült: az Európai Parlament munkatársa jól van, telefonon már beszélt a feleségével. Glattfelder Béla néppárti képviselő szintén kapcsolatba tudott lépni a külüggyel, nem sebesült meg.
Indiai hírügynökségi jelentés szerint, a kilenc különböző helyszínen - két luxusszállodánál, a Tádzs Mahalnál és az Oberoitnál, kórháznál, a Csatrapati Sivadzsi főpályaudvarnál, a Café Leopold étteremnél, egy rendőrkapitányságnál és egy zsidó szervezet székházánál - történt erőszakos cselekményeket egy eddig ismeretlen szélsőséges iszlamista szervezet, a Dekkáni Mudzsáhidek csoportja vállalta magára.
Az utóvédharcot folytató terroristák három különböző helyszínen még több tucat túszt, köztük sok külföldit tartanak fogva. Az indiai biztonsági erők körbevették az érintett épületeket (Hotel Taj Mahal, Hotel Oberoi és egy kórház), amelyek több robbanást követően lángokban állnak.
A mumbay-i terrortámadások nyomán kialakult helyzet miatt a Külügyminisztérium egyelőre nem javasolja, hogy magyar állampolgárok az indiai nagyvárosba utazzanak.
Forrás: OrientPress Hírügynökség