Horvátországban ingyenes, interaktív térképpel kiegészített mobiltelefonos idegenvezetést is igénybe vehetnek az utazók, de fizetős szolgáltatásként több múzeum kínálata ugyancsak megismerhető a hordozható telefonok segítségével - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség az MTI-vel vasárnap.
A múlt év júniusában mutatta be a spliti Gideon Multimedia informatikai cég a mobiEXPLORE Croatia nevű mobiltelefonos idegenvezető rendszerét, és azóta már mintegy 300 ezer turista használta. Az angolul letölthető mobilos programmal nemcsak a klasszikus turisztikai látványosságok ismerhetők meg, de a helyi szokásokról és érdekességekről is információkat kaphatnak az érdeklődők és szállodai szoba- vagy éttermi asztalfoglaláshoz is használható a rendszer. Az adott múzeumokba betérők pedig egy ott megvásárolt bónnal hívhatnak egy telefonszámot, amelyen keresztül mobilos tárlatvezetést kapnak. A szolgáltatás jelenleg néhány zágrábi múzeumban, Splitben, valamint a trakoscani várkastélyban és a klisi erődben használható. A múzeumi tárlatvezetést egyelőre horvátul kínálják, de a fejlesztők más témában is ígérnek szolgáltatásokat. A tervek szerint hamarosan elkészül a teljes horvátországi partszakaszt lefedő hajózási idegenvezető szolgáltatás is, amelyet az érdeklődők ugyancsak mobiltelefonon keresztül vehetnek igénybe.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin