November 15-én az M3-as autópályán 15 autó ütközött össze, mert a vezetők nem a látási viszonyoknak megfelelően haladtak, és az esti ködben későn vették észre az előttük álló autókat. Késő ősszel jelentősen megváltozik időjárásunk, ezért nagyon fontos, hogy ilyenkor óvatosabban vezessenek, illetve felkészüljenek a váratlan helyzetekre, a korai sötétedésre és persze a csúszós útszakaszokra.
Szakemberek szerint a legfontosabb lassan és előrelátóan vezetni. Az tanácsolják, hogy ebben az évszakban mindig legyen felkapcsolva a tompított fényszóró ? még lakott területen belül is. Tévhit, hogy ködben jobban látunk, ha bekapcsoljuk a reflektort. A kis esőcseppek ugyanis felerősítik a visszaverődő fényt, és ilyenkor sokkal rosszabb lesz a kilátás, mintha tompított fényt használna.
Az Európai Autóklub (ACE) szakemberei szerint ilyenkor növelni kell a követési távolságot. Szerintük a szokásoshoz képest, még legalább három másodperces előnyt kell adni az előttünk haladónak. További tanács, hogy a ködlámpákat csak akkor kapcsolják be, ha a látási távolság kevesebb, mint ötven méter. Főként a hátsó ködlámpával bánjanak csínján, ugyanis legalább harmincszor erősebb, mint a normál lámpa, és jó látási viszonyoknál teljesen elvakíthatja a mögöttünk haladókat. Az ötven méteres látási távolság ugyanakkor a sebesség megválasztásánál is fontos szempont. Ilyen esetben ugyanis nem szabad(na) óránként 50 kilométeres sebességnél többel haladni.
Ködben igen nehéz a tájékozódás, ilyenkor az autósok segítségére leginkább az útszéli oszlopok lehetnek. A főutakon és autópályákon ezek ötven méterenként helyezkednek el. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ködben sokkal nagyobb, illetve a lassabb haladás miatt, hosszabb ideig tartó koncentrációra van szükség. Amennyiben úgy érzi, hogy a fokozott figyelem miatt szemei égni kezdenek, figyelme lankad, mindenképpen iktasson be egy rövid pihenőt. A parkolókban is fokozottan kell figyelni, hiszen előfordulhat, hogy gyalogosok sétálnak az autók körül.
Nemcsak a hajnalban lefagyott utak és a dér okozhat kellemetlen meglepetéseket. A lehullott falevelek, illetve a mezőgazdasági gépek által az útra felvitt sár, hordalék szintén komoly csúszási veszélyeket rejthet. Éppen ezért, ha ilyet észlel még időben vegyen vissza a tempóból. A hirtelen fékezést azonban felejtse el.
A reggeli órákban különösen veszélyesek lehetnek a hidak, illetve az árnyékos vasúti átkelők, villamos sínek. Az első talajmenti fagyoknál ezek ugyanis igen csúszósak. Éppen ezért ezeken az útszakaszokon még figyelmesebben, óvatosabban haladjon: kerülje a hirtelen kormányzási manővereket, illetve a hirtelen fékezést. Amennyiben későn vesz észre valamilyen akadályt, és esetleg szántóföld mellett halad, inkább óvatosan rántsa félre a kormányt, mint fékezzen. Szakemberek álláspontja: inkább 60 kilométer/órás sebességgel menjen valaki az út menti mezőn, szántóföldön, földúton, mint 30-cal nekiütközni egy másik autónak, vagy elsodorni egy embert.
Az Európai Autóklub szerint gyakori hiba, hogy sokan koszos szélvédővel indulnak útnak. Sőt, előfordul, hogy sokan csak a kormány előtti kis részen takarítják le a jeges szélvédőt. Még többen feledkeznek meg a lámpák, fényszórók tisztán tartásáról. Az őszi időjárásban hamar piszkosak lesznek, éppen ezért fontos a rendszeres tisztításuk.
Természetesen nemcsak az autósok, hanem a motorosok és gyalogosok is sokat tehetnek azért, hogy biztonságosabb legyen minden résztvevő számára a közlekedés. Fontos lenne, hogy mindenki, de elsősorban az iskolás gyerekek ? akik általában a reggeli ködben bandukolnak az iskola felé ? jól látható, fényvisszaverő csíkkal ellátott ruhában közlekedjenek. Nyugat-Európában a kisiskolás csoportoknak ez kötelező.
Forrás: automenedzser.hu