Újjáélesztette a városnéző repülések biztonságával kapcsolatos aggodalmakat...
...az a New York-i légi baleset, amelyben szombaton (2009. 08. 10.) egy turistákat szállító helikopter és egy kisrepülőgép ütközött össze, és amely kilenc ember halálát okozta.
A helikopternek, amelyben öt olasz turista utazott, hátulról ütközött neki az egymotoros Piper típusú gép. A parton futók sokkolva figyelték az eseményeket. Egy szemtanú így nyilatkozott: „Először egy darab valamit láttam repülni a levegőben, aztán láttam, ahogy a helikopter belezuhant a vízbe. Azt hittem, képzelődöm."
Az öt olasz turista között egy középkorú házaspár volt a tizenéves fiukkal és egy középkorú úr a szintén tinédzser fiával. A feleség, aki tanítónő, szintén a városban tartózkodott, de félt részt venni a helikopteres kiránduláson. A kisrepülőgépet egy 60 éves amerikai férfi vezette, egy ingatlan befektetési vállalat első számú embere, aki a testvérével és az unokaöccsével tartott a New Jersey-i repülőtérről a tengerpartra.
A búvárok már kiemelték a holttesteket a vízből. Az ütközés a folyó épp azon szakaszán történt, ahol januárban a US Airways egyik pilótája a repülőgépen tartózkodó mind a 155 utas életét megmentve biztonságosan landolt.
A szombati baleset újra felhívta a figyelmet a 30-nál kevesebb személy szállítására alkalmas magángépekkel történő repülésekre vonatkozó laza szabályozásra. 2002 óta a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács 16 biztonsági javaslatot tett a magánrepülésekkel kapcsolatban, de a Szövetségi Légi Közlekedési Kabinet nem alkalmazta egyiket sem.
Forrás: TimesOnline