Megcsapta a válság szele a kaszinófővárost

Las Vegast is elérte a gazdasági válság.

Amióta 1855-ben a mormonok megalapították, a város egyedi és különleges helyet foglal el az amerikai "kollektív képzeletben". Azonkívül, hogy filmek százait ihlette meg, ez az egyetlen hely, ahol mindig is legális volt a prostitúció és ahol egy óra alatt lehet házasodni és elválni. A fellendülés megállíthatatlannak látszott. Az Egyesült Államokban itt volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, mindenhol építkezések folytak, a város 140 ezer szállodai szobával és 40 millió évi látogatóval dicsekedhetett.

2008 második felétől azonban a szerencse kereke megakadt. Az ingatlanárak hirtelen zuhanni kezdtek, kevesebb lett a turista és leálltak az építkezések. Az első, amely elküldte munkásait, az Echelon Las Vegas volt, amely az építészei szerint a világ legnagyobb szállodája - lett volna. Ötmilliárd dollárt szándékoztak belefektetni, de a pénz elfogyott és senki sem tudja, hogy folytathatják-e majd az építkezést. Más építkezések is hasonló sorsra jutottak. Ma a város negatív rekordjairól híres. Tény, hogy a városnak nem először kell válsággal szembenéznie, ám a két előző, a '90-es évek végi és a 2001. szeptember 11. utáni átmeneti volt s csak a turizmust érintette. (MTI)

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...