Ismét készülhetnek a torkoskodást kínáló vendéglátóhelyek, illetve a torkoskodni kívánó vendégek, ugyanis a Magyar Turizmus Zrt. 2011-ben is meghirdeti a Torkos Csütörtököt
2011-ben a néphagyományon alapuló, a Hamvazószerdát követő napon zajló akció március 10-ére esik. A csatlakozni kívánó éttermek az MT Zrt. által létrehozott www.menjunkenni.hu honlapon keresztül regisztrálhatják magukat a hatodik Torkos Csütörtök akcióban való részvételre, vagyis a nagyközönség itt tájékozódhat arról, hogy mely éttermek vesznek majd részt az akcióban.
A már hagyományokkal bíró esemény alkalmából évről évre több étteremben fogyaszthatnak fél áron a vendégek. 2010-ben 1300 étteremben 230 ezer vendég torkoskodott.
Az akcióhoz mindazon éttermek és vendéglátóipari egységek csatlakozhatnak, akik vállalják, hogy március 10-én egész nap – teljes nyitva tartási idejük alatt – ’a la carte’ kínálatukból 50%-os kedvezményt biztosítanak a számla végösszegéből a helyben fogyasztásra, készpénzes vagy bankkártyás (amennyiben az az év többi szakában is elfogadott) fizetési mód választása esetén. A csatlakozás feltétele tehát a Torkos Csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt ’a la carte’ étlap és itallap választékának és árainak teljes körű megtartása és az ÉTEL- ÉS ITALFOGYASZTÁSRA együttesen, azaz a számla teljes végösszegéből adott 50%-os kedvezmény! Külön erre az alkalomra készített úgynevezett „Torkos Csütörtök”, azaz szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet. Azon éttermek jelentkezését, amelyek ellen 2010-ben jogos panasz merült fel, a 2011-es évre nem tudja fogadni a Magyar Turizmus Zrt.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin