Az Európai Parlament új, légi közlekedési szolgáltatásról szóló rendelettervezetében a repülőjegyárak egyértelmű, átlátható feltüntetését szabályozza annak érdekében, hogy a fogyasztókat ne lehessen félrevezetni.
A fogyasztók tájékoztatásának teljes körűnek, érthetőnek, egyértelműnek kell lennie, így az út teljes költségét tartalmaznia kell. Az Európai Parlament új rendelettervezetének értelmében az utasoknak szóló bármely formába - így akár újsághirdetésben, interneten - megjelenő repülőjegyárak közzétételekor fel kell tüntetni a fizetendő adó, illeték, pótlékok és egyéb díjak összegét is. Az új rendelet várhatóan az év végén vagy a jövő év elején lép hatályba ? tájékoztatott közleményében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.
Vagyis, az ?Ön már akár 1 Ft-ért is repülhet Londonba? és a hasonló megtévesztő, utasokat csalogató hirdetések a rendelet életbe lépésétől kezdve szabálytalannak minősülnek majd. A FEOSZ is kezdeményezett eljárást hasonló esetekben, s a Gazdasági Versenyhivatal is már számtalan alkalommal járt el tisztességtelen piaci magatartás megsértése miatt a repülőjegyárakat megtévesztő módon feltüntető cégek ellen.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin