Légtérzár hétfő délig

Magyarországon, így a Ferihegyi repülőtéren is április 19. hétfő délig meghosszabbította a Nemzeti Közlekedési hatóság Légügyi Igazgatósága a légtérzárlatot.

 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egész Magyarország területén szünetel légiközlekedés vagyis a Budapest Airport sem indít, illetve fogad repülőgépeket. A légtérzárat az izlandi vulkánkitörés miatt a magas légkörbe (6000-11.000 méter) került hamufelhő miatt kellett elrendelni. A vulkáni hamu veszélyezteti a repülőgépek sugárhajtóműveinek működését, emiatt szünetel a légiközlekedés Európa nagyobb része felett. A Magyarországon rekedt légiutasoknak távolsági buszokkal és vasúttal van lehetőségük továbbutazni.

 

Minden utas, akinek ez időre szóló jegye van, érdeklődjön a légitársaságnál az utazásával kapcsolatban. A kialakult helyzetre való tekintettel senkinek nem javasoljuk, hogy kiutazzon a repülőtérre, hiszen hétfő délig nem várható légiforgalom. A Bevándorlási Hivatal tájékoztatása szerint az EGT állampolgárok esetében, akik jelenleg még érvényes, de pár napon belül – a jelenlegi helyzet fennállása alatt – lejáró schengeni, vagy korlátozott területi érvényességű (Magyar Köztársaság) három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízummal rendelkeznek, lehetőséget kapnak arra, hogy vízumukat a hivatal díjmentesen meghosszabbítsa. A vízum meghosszabbítására hétvégén a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál van lehetőség (Budapest, Budafoki u. 60., tel.: 463-9299). A MÁV Start megerősített nemzetközi vasúti szolgálattal áll rendelkezésre a légiközlekedési korlátozások alatt. A budapesti nemzetközi vasúti pénztárak meghosszabbított nyitva tartással várják az utasokat.

 

Forrás: Budapest Airport

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...