Kalandpark nyílt Tihanyban

 

 

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület egy újabb taggal bõvült 2010 nyarán: a tihanyi Kalandszigettel, és így már tagjainak száma elérte a 116-ot.

 

 

A Kalandsziget Tihany kalandpark is, meg nem is. A vadregényes, kacsák által látogatott, dimbes-dombos, bozótos erdõben a kiemelt biztonsággal, három különbözõ nehézségi fokú akadálypályán, a mászófán, vagy a félköríves lecsúszó pályán kihívást és kalandot, míg a fák tövében, Tihany természetvédelmi környezetében nyugalmat és pihenést is találnak a látogatók.

 

 

A Kalandszigeten a Balaton lenyûgözõ látványa mellett jelenleg mintegy 40 akadály várja a látogatókat, s az attrakciók számának folyamatos növelésével szeretnék elérni, hogy az ország egyik leghangulatosabb és legkalandosabb parkjában fogadhassák a vendégeket.

 

 

Molnár Ádám, a kivitelezõ és üzemeltetõ Kalandgyár Kft. egyik ügyvezetõje az MTI-nek elmondta, hogy cége már több kalandpark kivitelezésében vett részt. A tihanyi az ötödik ilyen balatoni létesítmény a balatonfûzfõi, a zánkai, a zamárdi és gyenesdiási után; 12 millió forintos, önerõs beruházásból valósult meg, és az elsõ fejlesztési ütem befejeztével mintegy 40 akadállyal várja az idelátogatókat. A tihanyi kalandpark egyik különlegessége, hogy vízhez közeli, páratlan panorámával rendelkezik. A késõbbiekben, ha a forgalom visszaigazolja a befektetõk várakozásait, a Kalandsziget-Tihany újabb kaland- és akadályelemekkel bõvülhet.

Bõvebb információ: Tourinform Iroda Balatonfüred, 8230 Balatonfüred, Kisfaludy u. 1. Tel.:87/580-480

 

 

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...