Jubileumi Hó-Show

 

Idén ünnepli 20. születésnapját a Hó-Show, amely november 12-14. között kerül megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

 

Ismét ezzel egy időben rendezik meg a Spa&Wellness 9. Egészség, Turizmus és Életmód kiállítást, amely egy újabb kiemelt témával és egy ismert arccal várja az érdeklődőket.


A 2009-ben közel 30 000 látogatót vonzó Hó-Show+ és Spa&Wellness kiállítás szervezői idén is számos programmal, újdonsággal készülnek a két rendezvényre. 2010-ben folytatják a tavaly bevezetett sikeres koncepciót, és Magyarország legnagyobb téli játszóterét tervezik megvalósítani. A Hó-Show+-t többek között ingyenes, idén már külön pavilonban behűtött 1800 m2-es korcsolyapálya, indoor lesiklópálya, sífutópálya, színpadi divatbemutató, fotópályázat és koncert teszi színesebbé. De a szervezők nem állnak meg az eddig beváltnál, folyamatosan próbálnak a látogatók kedvére tenni, a kiállítást curling verseny és sportágválasztó, és a sarki zord telet idéző husky szánhúzó kutyák versenye kíséri majd.


A Spa&Wellness Egészség, Turizmus és Életmód kiállítás nevéhez méltóan három téma köré csoportosul. Az idei kiemelt téma a diéta, amely nem a lemondást mint inkább az életmódváltást sugallja. A kiállítás arca és háziasszonya ismét Béres Alexandra fitness bajnok. Alexandrától a téli sportok sem állnak távol, hiszen curling magyar bajnok és síelni is szeret. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra várják a látogatókat az ingyenes szalonok, illetve a szervezők tervei szerint a lélekgyógyászat: arcdiagnosztika, valamint a feng-shui, gararufa gyógyító halak is helyet kapnak a programok között. Ha már az egészségről esik szó, nem hiányozhat a hagyományos Egészségsziget. A videoklinika.hu szakorvosai válaszolnak a látogatók egészségmegőrzéssel, életmódváltással kapcsolatos kérdéseikre, sőt felmérik jelenlegi fittségüket is.


További infó: www.hoshow.hu
Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...