December 7-én sajtótájékoztató keretében ismertette idei tapasztalatait a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. Kispál Edit szóvivő elmondta: érkeztek panaszok az utaztatás területéről is, a legtöbb még mindig azzal kapcsolatosan, hogy az irodák nem vesznek fel jegyzőkönyvet az egyes esetekről, vagy az előzetesen ígérthez képest nem megfelelő a szállodák színvonala és szolgáltatásai.
Idén a csődök is a turizmusra irányították a figyelmet. A SkyEurope csődje kapcsán a FEOSZ a légiutasok védelmét szolgáló jogszabály-módosítási kérelemmel fordult az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz, ahol jelezték, már foglalkoznak a problémával. Ugyanezt a választ kapta a szövetség az uniós illetékesektől is.
A másik nagy terület, mely a kedélyeket felborzolta idén is, az az irodai csődöké. Egyes esetek kapcsán a FEOSZ amellett foglalt állást, hogy szükségesnek látják az utazási itrodák kauciójának emelését.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin