Japán fizetne a turisták véleményéért

 

A japán turisztikai hivatal külföldi turistákat alkalmazna annak feltérképezésére, hogy milyen változtatásokkal lehetne még több utazót a szigetországba csábítani.

 

 

 

A kormány mintegy száz angol, kínai és koreai turistát alkalmazna. A hivatásos utazók költségeit a vendéglátók fizetnék, cserében mindössze annyi lenne a dolguk, hogy Japán nevezetes városait és turisztikai célpontjait felkeresve tanácsokat adjanak a szakembereknek.

 


A feliratokon és a tömegközlekedésen való könnyebb eligazodás, valamint a nevezetességekhez kapcsolódó tájékoztatás fejlesztésétől a szakemberek azt várják, hogy még több turista látogat el az országba.
A turisztikai hivatal számításai szerint az év végéig a rekordnak számító másfél milliót is meghaladja majd a Kínából érkező utazók száma. A vendéglátók pedig mindent megtennének azért, hogy a műszaki cikkeket is Japánban vásárló külföldiekből minél több jusson el országba.

 

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin, fotó: japanutazas.hu

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...