Járvány miatt menekülnek a turisták Argentínából is

 

Bolívia, Brazília és Paraguay után már Argentínában is terjed a dengue-láz, csapást mérve az ország idegenforgalmára. A francia külügyminisztérium arra figyelmeztette internetes honlapján a turistákat, hogy a dengue-láz halált is okozhat, és nem létezik ellene sem oltás, sem gyógymód.

 

Jorge Yabkowski, az argentin egészségügyi dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség elnöke szerint dengue-járványról lehet beszélni, mivel pénteken már húszezer megbetegedésről tudott a szervezet, kedden pedig a betegek száma meghaladta a harmincezret, miközben a kormány csak 7415 esetről tud. Yabkowski szerint a kormány manipulálja a számokat.

A dengue-láz terjedése súlyos csapást mér a turizmusra. A múlt héten például az ország északnyugati részén fekvő Catamarca tartományban a foglalások több mint hatvan százalékát mondták le, és hasonló a helyzet az ország más idegenforgalmi övezeteiben is.

A francia külügyminisztérium arra figyelmeztette internetes honlapján a turistákat, hogy a dengue-láz halált is okozhat, és nem létezik ellene sem oltás, sem gyógymód.

A malária után a dengue-láz a legelterjedtebb trópusi betegség. Tünetei a magas láz, fejfájás, erőteljes izom- és ízületi fájdalmak. Vérzéses változata halálos kimenetelű. A betegség emberről emberre nem terjed, hanem a főképpen nappal támadó Aedes Aegypti (dengue) szúnyog csípésével. A térség bővelkedik e rovarban a fülledt, esős évszakban. Tavaly 3255 ember halt meg a betegségben ázsiai országokban.

 

Forrás: Travelline/MTI

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...