Egy skandináv társaság Svédország területéről tervez rövid űrutazásokat indítani turistáknak. Az első néhány svéd szervezésű űrjáratot 2011-ben még az Egyesült Államokból fogják fellőni, de már 2012-től Svédország területéről startolnak az űrrepülők.
A skandináv szervező a Spacesport Sweden cég, az űrhajókat pedig a dúsgazdag brit Sir Richard Branson cége, a Virgin Galactic fogja szolgáltatni. Az űrturistákat 110 kilométer magasba viszik fel, így csupán néhány percen át élvezhetik a súlytalanságot.
A Virgin Galactic bejelentette, hogy már 5 észak-európai utazási irodával kötött szerződést az űrrepülőjegyek árusításáról. Az első űrrepülések 200 ezer dollárba (44 millió forintba) fognak kerülni, de a jegyárak később nyilván lejjebb mennek. Már csaknem 300 jegyet adtak el; az első vevők főleg dánok, finnek és svédek.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin/Figyelőnet