Hamarosan elkészül a magyar-ausztrál társadalombiztosítási megállapodás


Várkonyi László szakállamtitkár július 8-án és 9-én Canberrában és Sydneyben tárgyalt. Ausztrál partnerével, Ric Wells szakállamtitkárral egyeztettek az idén várható magas szintű látogatások témáiról.

 

Ennek során reményüket fejezték ki, hogy végső formába önthető a nyugdíjak kölcsönös folyósítását lehetővé tevő társadalombiztosítási megállapodás.

 

A konzultáció napirendjén kiemelt helyet foglaltak el a két országot egyaránt érintő globális kérdések is. A szakállamtitkárok egyetértettek az afganisztáni jelenlét fenntartásában, és hangsúlyozták, hogy a világgazdasági válság leküzdésében lényeges szerepe van a legnagyobb gazdasági erőt felmutató húsz országnak, az úgynevezett „G20” csoportnak. A két külügyi vezető áttekintette a koppenhágai klímaváltozási konferencia előkészületeit, és tárgyaltak a leszerelési és non-proliferációs területen folytatandó együttműködés lehetőségeiről.

 

Várkonyi László Sydneyben kerekasztal-megbeszélésen vett részt a nemzetközi hírű Lowy Intézetben, valamint üzletemberek és parlamenti képviselők előtt tartott előadást a magyar kormány válságkezelő erőfeszítéseiről.

(2009. július 9.)

 

Forrás: Külügyminisztérium

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...