Gyermekbénulás-járvány Afrikában

A 2003-as, három éven át pusztító kitörés után újra az ENSZ figyelmének középpontjába került a járványos gyermekbénulás eseteinek rohamos növekedése Nigériában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által már a kihalás szélén állónak tartott polio vírus ezzel néhány éven belül immár másodszor bizonyítja, hogy a fekete-afrikai rossz közegészségügyi helyzet akár globális veszélyt is jelenthet.

Nigériában - különösen az ország északi részén - az év eleje óta egyre nő a gyermekbénulásos esetek száma. Az egy évvel ezelőttihez képest az idén már kilencszer annyian fertőződtek meg a járványt okozó polio vírussal. Ezzel a nagyságrendi növekedéssel az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a világ fertőzöttjeinek már 86 százalékát teszik ki a közép-afrikai állam betegei, ráadásul áprilistól kezdve már más országokban is felütötte a fejét a fertőzés.

Eddig Nigérián kívül már három afrikai országból (az egyik az Európához viszonylag közeli Csád) is jelentettek eseteket, ez azt jelenti, hogy a három, eddig ?tisztának? tartott állam most újra veszélyessé vált. A főként a széklet útján, fertőzött élelmiszerek, tárgyak és szennyvíz közvetítésével átadható kór terjedése kísértetiesen emlékeztet a 2003-2006 közötti, szintén Nigériából elterjedt járványra. Akkor a csaknem 1500 embert megbetegítő fertőzés húsz országot érintett, köztük olyan ázsiai országokat is, mint Jemen vagy a népes Indonézia.

Az orvostudomány az egy-két hét lappangási idő alatt rejtve maradó, ám aközben is fertőzésképes polio vírus ellen nem rendelkezik hatékony gyógykezeléssel, ezért döntő jelentősége van az egész világra kiterjedő védőoltás-rendszernek. A kötelező immunizálás bevezetése következtében Európában napjainkban ez a fertőzés már nem fordul elő. Az 1950-es években hazánkban is rettegett járványokat kiváltó kór eltűnését kontinensünkről 2002-ben ismerte el a WHO regionális bizottsága.

Az Egészségügyi Világszervezet 1991-ben azt a célt tűzte ki, hogy 2000-2010-re a fekete himlő után a járványos gyermekbénulás legyen a második betegség, amely teljesen eltűnik bolygónkról. 1998-ban már összesen ?csak? nagyjából 5000 gyermekbénulásos esetet jelentettek, ami kétségtelenül hatalmas siker. Csakhogy a fejlődő országok közül néhányban mindmáig nem sikerült elérni a gyermekek teljes körű védelmét. Nigériában például öt gyerek közül egy biztosan nem kap oltást ? az immunizálatlanok 20 százalékos aránya pedig nem sok jót ígér a csaknem 90 millió lakosú ország számára.

A közép-afrikai ország vezetése ugyan múlt héten növelte az oltások számát a határvidékeken és július-augusztusra is több immunizálási kampányt hirdetett meg, ám ezek sikeressége kétséges. Sajnos fennáll a veszélye annak, hogy az év második felében a Mekkába induló zarándokokkal a járvány a világ számos országába eljuthat.

Forrás: OrientPress/Kitekinto

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...