A Thessalonikitől mindössze kétórányira lévő falut 1922-ben alapították, ma körülbelül kilencszáz állandó lakosa van. Legfőbb bevételi forrása az idegenforgalomból származik.

Az ezerkétszáz kilométeres távolságról már az elején tudtuk, hogy nem autóval szeretnénk megtenni, mivel nem tudjuk bevállalni a cca. tizenhat órás vezetést egyhuzamban. A repülős megoldás a mindenféle plusz költségeivel, kiesett a lehetőségek közül, végül a buszos verzióra voksoltunk, igaz így az autós menetidőhöz képest három órával hosszabb lett, mindezért viszont kárpótolt minket a közös éneklés, filmnézés.

Az utunk vége felé utastársainkkal immáron már „újdonsült ismerősként” izgatottan vártuk, hogy mikor pillantjuk meg az Égei-tengert. Megérkezésünk után, a bőröndvadászattal végezve, első lépéseink a tengerhez vezettek. A tengerpart széles és hosszú, ennek köszönhetően – népszerűsége ellenére – sosincs rajta tömeg.

A kis helység három részből áll: Sarti-Ófalu, Sarti-Village és Sarti Beach. Apartmanunk az Ófaluban, a tengertől harminc, a városközponttól pedig ötszáz méterre volt, így pillanatokon belül a strandon teremtünk, az esti gyrost pedig hazafelé sétálva könnyű szerrel „ledolgoztuk”.

Ami a gasztronómiai részt illeti, a görög gyros más, mint itthon, a joghurtos szószt a ketchup és a mustár helyettesíti, a pita pedig inkább hasonlít a tortillára (vastag kiadásban) plusz sült krumpli is kerül bele. Nagyon finom, ráadásul nem egy „megterhelő tétel”két euróért.

A nyaralás elején azt hittük, hogy ez lesz minden este a vacsoránk, de a gyomrunk ezzel nem értett egyet, így csak minden második lett belőle. Így legalább megkóstoltuk a souvlakit és az igazi görög pitét is, amit ha fetával kér az ember, sósságának köszönhetően remek alapot nyújt az esti italozáshoz.

A fakultatív programok, egymást váltva kínálják magukat a főutcán (városnéző kirándulások, hajókázás, vízi vidámpark, görög est, lovas-túra, búvárkodás, sétakocsikázás, bográcsozás).

Az egyik legnevezetesebb kirándulás közülük: a Meteorák (gigantikus torony- és csipke sziklák) amely a világörökség része. A Meteorákon huszonnégy bizánci kolostor található, melyek egyenként hatszáz évnél idősebbek – a környék ennek köszönhetően vált híres zarándokhellyé. A kolostorok közül azonban ma már csak ötöt használnak valójában a szerzetesek.

Az egyik legmeglepőbb az idegenvezető kiegészítése volt, miszerint a szerzeteseknek is megvan a saját világuk, így nem ritka közöttük sem az „összezörrenés”, nem egyszer fordult már elő, hogy akire éppen „pikkelnek”, száműzik egy sziklazúgba, ahol akár egy hetet is el kell töltenie étlen – szomjan, időjárástól függetlenül, így emiatt már többen lettek öngyilkosak.

A másik kiemelendő az Athosz-hegy, ami egy kolostor köztársaság, itt csak a 21. életévüket betöltött, keleti ortodox hitű férfiak élhetnek. Fontos kitétel, hogy ide nő semmilyen formában nem teheti be a lábát. Egyetlen egy kivétel mégis van, ez pedig nem más, mint a tyúk, amit azért tartanak, mert a tojás sárgájára szükségük van az ikonok festéséhez. Ezt a programot egy hajókirándulás keretében szervezik, vagyis csak kívülről lehet kémlelni a „szent férfiakat.”

Amire egyáltalán nem számítottunk, hogy ennyi honfitárs jár ide, a kisgyerekesektől az idősebbekig, van aki először, de akadt olyan is, aki tizenkettedik alkalommal érkezett vissza az egykor teljesen néptelen falucskába.

Érdekes, hogy amióta hazatértünk egyre több embertől hallottuk, hogy kacérkodnak Sarti gondolatával vagy éppen a közel jövőben ők is bevállalják, méghozzá busszal, egy kis kaland kedvéért. Mi csak biztatni tudjuk őket.

Sarkadi Dorottya írása, Forrás: Szemezünk.hu

Fotó: chalkidiki-greece.info