2008 október 9. és 10. között Budapesten rendezik a NATO-tagországok védelmi minisztereinek informális tanácskozását. A 41 delegáció szinte mindegyike Ferihegyen keresztül közlekedik, ezért a találkozó ideje alatt, sőt október 8-án délután is komoly korlátozásokkal, valamint a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út időszakos lezárásával kell számolni.
A Budapest Airport azt javasolja minden utasának, hogy a megszokottnál jóval korábban induljon el a repülőtérre és tájékozódjon a forgalmi helyzetről a rendőrség, illetve a repülőtér honlapján (www.bud.hu).
Október 8-án kora estétől több hullámban érkeznek meg Ferihegyre a tanácskozás résztvevőinek első csoportjai. Időszakos lezárásokra kell számítani a gyorsforgalmi út ? Üllői út útvonalon. A korlátozásokat várhatóan 21 óra után oldja fel a rendőrség. Azt ajánlják, hogy legalább egy órával hosszabb időt számoljanak a közlekedésre. Október 9-én reggel és délelőtt érkezik a legtöbb delegáció, ezért közlekedés szempontból kritikus helyzettel kell számolni a délelőtti járatok utasainak. Reggel 8 órától 13 óráig jelentős útzárlatok várhatók a gyorsforgalmi út ? Üllői út ? Haller u. ? Soroksári út ? Pesti alsó rakpart ? Roosevelt tér és Apáczai Csere János út útvonalon. A delegációk egy része a 2-es terminálra érkezik. A délelőtti órákban ezért a terminál indulási szintjét lezárja a rendőrség. Az indulási oldal karéjára és a gyors parkolóba felhajtani nem lehet. Az induló utasok a 2-es terminál érkezési szintjén keresztül mehetnek fel az indulási oldalra. A terminál előtti parkoló viszont korlátozás nélkül használható.
Október 10-én a delegációk déltől egészen az esti órákig folyamatosan hagyják el a magyar fővárost. Ezért a Belváros ? Üllői út ? Ferihegyi repülőtérre vezető útvonal szakaszosan és időszakosan zárva lesz. Déltől lezárják a 2-es terminál indulási karéjában a gyorsparkolót. Parkolni a lenti rövid távú parkolóban lehet, az induló utasok pedig a terminál érkezési szintjén keresztül juthatnak be az épületbe.
A Budapest Airport azt javasolja utasainak, hogy ha tehetik, ne autóval közelítsék meg a repülőteret, vegyék inkább igénybe a tömegközlekedési eszközöket.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin