Forgalmi változással kezdődik Ferihegy 2 fejlesztése


Április végén megkezdi a Budapest Airport (BA) a ferihegyi repülőtér 2-es terminálépületében a SkyCourt bontási és építési munkáit.

 

 

 

Április 16-tól várhatóan 2010 nyaráig személygépkocsival nem lehet behajtani a 2-es terminál alsó, érkezési szintjére, ide kizárólag a BKV, Budapest Airport Minibusz járművei, taxik, a BA területén üzemelő autókölcsönzők járművei, illetve a légitársaságok hajózó személyzetét szállító gépjárművei hajthatnak be. A felső indulási szint továbbra is nyitva áll a személygépkocsi forgalom előtt, azonban a kevés parkolóhely miatt a BA azt tanácsolja, hogy a felső karéjt lehetőség szerint gyors ki-, és beszállásra használják az utasok. Egy-két órás parkoláshoz a terminál előtti rövid távú parkolót javasolják. Egy vagy több napos parkoláshoz pedig rendelkezésre áll a termináltól kissé távolabb fekvő, de alacsony árakat kínáló, hosszú távú parkoló.
A Budapest Airport a következő években mintegy 261 millió eurót (65 milliárd forintot) fordít a ferihegyi repülőtér fejlesztésére és modernizálására. A BUD Future fejlesztési program első fázisában megépül a 2A és 2B terminált összekötő, SkyCourt névre keresztelt új terminálépület.


Ezzel 40 százalékkal nő a repülőtér check-in területe, 10 új jegykezelő pult nyílik, és 8 automata check-in szerkezetet létesít a BA.
Az új terminálban minden utas egy központi területen halad át a biztonsági ellenőrzésen. Az áteresztő képesség növelése érdekében a Budapest Airport 14 új utasbiztonsági csatornát épít ki. A földszinti indulási oldalon boltok, a félemeleten pedig éttermek, kávézók és bárok várják majd a vendégeket. A 2-es terminál kereskedelmi területe a jelenlegi duplájára bővül.

 

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...