Fokozott közúti ellenőrzések Görögországban

 

A Külügyminisztérium felhívja a Görögországba utazók figyelmét a közlekedési szabályok fokozott betartására, kiemelten a sebességhatárok figyelembevételére.

 

A görög hatóságok a megengedett sebesség túllépése esetén a helyszínen bevonhatják a szabálysértő jogosítványát, ami kizárja, hogy az adott személy sofőrként folytathassa az útját. Amennyiben az adott gépjárműben nem utazik további olyan személy, aki rendelkezik érvényes jogosítvánnyal az is megtörténhet, hogy az eljáró rendőr az intézkedés helyszínén lezáratja a szabálytalanul közlekedő gépkocsiját, és a sofőrnek más megoldást kell találnia a tovább, vagy hazautazására.

 

A nyári turistaszezon idején a görög hatóságok kiemelt figyelmet szentelnek a közlekedés biztonságára és nagy erőkkel, fokozottabban ellenőrzik a közlekedési szabályok betartását. A szabálysértőkkel szemben azonnal eljárást indítanak, s jelentős, adott esetben több száz eurós helyi bírságot rónak ki.  A tilosban parkoló járművekről a rendszámtáblákat eltávolítják, melyeket csak a bírság kifizetését követően, de legalább 20 nap elteltével kaphat vissza a szabálysértő. A hatóságok a turistákkal sem tesznek kivételt.

 

A Külügyminisztérium felhívja a Bulgárián át Görögországba gépjárművel utazók figyelmét a Szófiától a görög határig vezető útvonal rendkívül gyenge minőségére, megemelkedett forgalmára és nagy számban előforduló baleseteire. Ezért a Külügyminisztérium azt tanácsolja, hogy a Görögországig tartó utazásaikat lehetőleg lehetőleg bulgáriai pihenésekkel megszakítva tegyék meg.

 

Forrás: Külügyminisztérium

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...