Finompor-matricával közlekedhetnek az autósok a német városok környezetvédelmi zónáiban

Kizárólag speciális matricák birtokában közlekedhet korlátlanul az az autós, aki Németországba látogat. A német nagyvárosokat környezetvédelmi zónákra osztó kezdeményezés alapján csak az az autó jogosult a zónák látogatására, amely viseli az ún. finompor-matricát. Ennek hiányában 40 eurós büntetésre lehet számítani. A rendelet érvényes mind a német, mind pedig a külföldi forgalmi rendszámú járművekre is.

A környezetvédelmi zónák elsősorban Dél-Németország turisztikai látványosságokat kínáló városaiban terjedtek el széles körben. A rendelet összesen több mint húsz nagyvárost érint, így többek között Kölnt és Dortmundot, de Berlint és Hannovert is. A matricához nem lehet hozzájutni a határátkelő-helyeken, Magyarországon a TÜV SÜD-nél viszont elérhető. A matricák kiosztását az autók Euro-fokozatához kötik: az Euro 2-es, 3-as és 4-es kategóriájú gépjárművek jogosultak (piros, sárga és zöld matricára). A matrica beszerzésére a turisták mellett a szállítmányozó cégek figyelmét is felhívják.

Az érintettek kizárólag személyesen igényelhetik a finompor-matricát az ÉMI-TÜV SÜD budapesti irodájában. Ott egy másolatot készítenek a személygépjármű eredeti forgalomba helyezési okmányáról, amelyet megküldenek az illetékes németországi szervezet számára. A megrendelőnek csak a postai kézbesítési idővel kell számolnia.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...