Hozzávetőleg 2,6 millió látogató kereste fel tavaly Bécs egyik legfőbb történelmi és kulturális látványosságát, a schönbrunni kastélyt.
A kastélyt működtető kulturális társaság (SKB) sajtóközleménye szerint a belépőjegyekkel együtt a tavalyi forgalom 32,5 millió eurós bevételt eredményezett. Míg az év elején úgy tűnt, hogy a látogatók száma növekedni fog, a pénzügyi-gazdasági válság elmélyülése szertefoszlatta a reményeket, és a második félévben már apadást mutatott az érdeklődés szintje. A társaság beigazolva látja félelmét, hogy az elhúzódó gazdasági visszaesés az idegenforgalomban is jelentősen érezteti hatását. Ugyancsak az SKB felügyelete alá tartozik a Hofburgban található Sisi Múzeum, az Ezüstkamra és a császári lakosztály. Ezek a látványosságok 632 ezer látogatót vonzottak 2008-ban.
Az üzemeltető szándéka szerint az idén felújítják az Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról elnevezett múzeumot, amely fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli. Elsősorban a klímaberendezést és a világítási rendszert kívánják korszerűsíteni. A tárlat egyébként új kiállítási darabbal is bővül: a legapróbb részletekig rekonstruálják Sisi magyar koronázási ruháját, amely utána megtekinthető lesz a nagyközönség számára is. Renoválják magát a schönbrunni kastélyt is, egyebek között felújítják az épület homlokzatát, a mellvéd szobrait, Ferenc József császár nyári lakó- és dolgozószobáját, a palota dísztermét, a parkban pedig a Galambházat. (MTI/Múlt-kor)
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin