Mindkét ferihegyi futópálya teljes felújítását magában foglaló rekonstrukciós munkába kezdett október 27-én a repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport. A karbantartás előre láthatólag november második hetében fejeződik be.
Ebben az időszakban a repülőtérrel szomszédos településeken átmenetileg fokozott zajterhelésre lehet számítani. A BA döntését elsősorban repülésbiztonsági okok, a nemzetközi előírásoknak való maradéktalan megfelelés indokolták, valamint az, hogy minél színvonalasabb szolgáltatást tudjon nyújtani légitársasági partnereinek.
A karbantartás magában foglalja a mintegy 400 ezer négyzetméter alapterületű bazaltbeton pályák megtisztítását és újrafestését, valamint sor kerül a fénytechnikai rendszer teljes cseréjére is. Munkába áll a speciális ?repülőtéri radír? is, mely a leszálló gépek okozta mintegy 70 köbméternyi szennyeződéstől, féknyomtól tisztítja meg a futópályákat. A felújítás eredményeként a jelenleg 60 méter széles pályák 45 méteresre szűkülnek, s ehhez kapcsolódóan megtörténik a 217 lámpatestből álló szegélyfénysor teljes átalakítása is.
A terveknek megfelelően az 1-es pálya rekonstrukciója október 27-től november 1-ig tart, míg a 2-es pálya felújítása a november 3-tól 7-ig tartó időszakra tehető.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin