Fáj a feje? Ki van zárva!

 

Egyes légitársaságok azt tervezik, hogy orvosi igazolást fognak kérni becsekkolás előtt az influenza-gyanús utasoktól.

 

 

2009. 07. 20. A British Airways és a Virgin Atlantic felészítette a check-in pultosait és a kabinszemélyzetet a vírus felismerésére, mivel az folyamatosan terjed. A bejelentést az év legnagyobb forgalmú hete előtt tették, amikor családok ezrei készülnek a nyaralásra.

 

Az orvosok vezetői az intézkedést abszolút nonszensznek nevezték. Azt mondták, nem képesek minden vírushordozót kiszűrni, és az eljárás túl sok időt venne el az egészségügyi dolgozóktól. Peter Holden, a Brit Egészségügyi Szövetség vezető pandémia-szakértője azt tanácsolta az orvosoknak, hogy ne foglalkozzanak az üggyel. „Tökéletes időpazarlás" - mondta dr. Holden. „Az igazolás csak a kiadás pillanatában lehet érvényes. Könnyen meg lehet betegedni az orvosi rendelő és a repülőtérre való utazás alatt is. Kormányi intézkedésekkel kellene könnyíteni az orvosokra nehezedő nyomáson, mert ennél sokkal fontosabb dolgaink vannak."

 

A légitársaságok a fej- vagy torokfájásban szenvedő, illetve náthás utasokat veszik célba. A BA úgy nyilatkozott, hogy a H1N1 tüneteit mutató embereket eltanácsolják az utazástól. Az utazásszervezők képviselője azt mondta, hogy észszerű elővigyázatosságról van szó, és hogy az utasbiztosításnak kellene fedeznie a betegség miatt maradni kényszerülő utazók kárát. Andy Burnham, az egészségügyi államtitkár ma fogja benyújtani a sertésinfluenza hatásairól szóló végleges álláspontját az alsóháznak.

 

A Times egyik olvasója így kommentálta a cikket Király: „A feleségem arra kényszerít, hogy a gyerekeinkkel utazzak. Esélyem sincs arra, hogy fejfájás nélkül csekkoljak be..."

 

Forrás: TimesOnline, fotó: sxc

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...