Esztergom a kultúrára és a vízi turizmusra alapoz

A Duna-parti városban jelentős turisztikai beruházások kezdődtek, emellett a város a kultúrára és a vízi turizmusra építve kívánja vonzóvá tenni kínálatát a kül- és belföldi vendégek számára.

Kiemelt projektként, a teljes magyar borkultúrát bemutató látványos bemutatóhelyként újulhat meg a Prímás pince és a bazilika környéke, három, már épülő, és részben ROP-os támogatás révén megvalósuló felsőkategóriás szálloda építése pedig többnapos tartózkodásra csábíthatja a vendégeket a korábban jobbára átutazó turizmust fogadó városban.

Esztergom nemcsak a beruházóbarát attitűdjével, de nagyszabású programokkal is igyekszik segíteni e cél magvalósulását ? derült ki az Utazás kiállításon, ahol a Dunakanyar gyöngyszeme idén önálló standon jelent meg. Az elmúlt évi ádventi vásár, illetve a szilveszteri monstre rendezvény több tízezer főt vonzó sikerén felbátorodva a város idén kibővítve kívánja folytatni a főtéri programokat. Terveik szerint április 30-án a hagyományos lampionos felvonulással indítanak, és a már megújult Széchenyi téren egészen októberig tartó műsorfolyammal várják az ide érkező turistákat és a helybélieket. Így minden héten, minden nap lesznek turistacsábító programok a város központjában is.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...