A balesetek a legváratlanabb pillanatokban történnek. Ezt igazolja annak az idős hölgynek az esete is, akit az eredetileg tervezett charter helyett végül a mentőrepülő szállított haza.
Egy törökországi körutazáson vett részt az idős hölgy, amikor a nyaralás negyedik napján szerencsétlen baleset érte. A szállodában megcsúszott a lépcsőn, és megütötte a jobb oldalát. A csoportvezető azonnal értesítette a mentőket, akik kórházba szállították a Biztosítottat, ahol rögtön meg is röntgenezték.
A vizsgálat során megállapították, hogy az idős hölgy combnyaktörést szenvedett. Ügyfelünk kórházi kezelése során mellette volt a vele együtt utazó egyik hozzátartozója, akinek a szállását és üzemanyag-költségét a biztosítás alapján vállaltuk.
A kezelőorvos az idős hölgy korára és a sérülésére tekintettel szükségesnek tartotta a sürgősségi operációt, ebben a biztosító orvosszakértői is egyetértettek. A sürgősségi műtététet elvégezték a kórházban. Pár napos kórházi benttartózkodás után ügyfelünk állapota lehetővé tette a Magyarországra történő, orvosilag indokolt hazaszállítást. A kezelőorvosal történt egyeztetés, valamint orvosi dokumentumok alapján a biztosító orvosszakértői a mentőrepülős szállítás mellett döntöttek, mert ebben az esetben az a leggyorsabb és legbiztonságosabb megoldás. Ezt követően az EUB-Assistance elkezdte szervezni a hazaszállítást.
A kórházból mentőautó szállította ügyfelünket a reptérre, ahonnan még aznap éjjel meg is érkezett Budapestre.
Költségek:
Kórházi kezelés, műtét: 13 037 EUR
Mentő a reptérre: 423 EUR
Mentőrepülő: 11 000 EUR
Hozzátartozó szállása, utazása: 12600 Ft
Mentő reptérről kórházba: 12500 Ft