Budapesti zöldtérkép

 


A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) a nemzetközi zöld hálózat (www.greenmap.org) mintájára elkészítette Budapest elektronikus zöld térképét, amely a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. segítségével az itt élő külföldiek, és a látogatók számára angolul is elérhető.

 

Sajtótájékoztató keretében mutatta be Beleznay Éva fővárosi főépítész, Fekete László a BTH Kft. ügyvezetője, Móra Veronika a projektet támogató Norvég Civil Támogatási Alap és az Ökotárs Alapítvány igazgatója, valamint az ötlet gazdája és kivitelezője Horváth Gergő a TVE ügyvezetője az új zöld Budapest térképet.

 

A több, mint 4000 objektummal rendelkező térkép komoly arculatépítő eszköz is, hiszen a magyar-angol nyelven elérhető oldalon a belföldieknek, a látogatóknak, az itt élő, és ide érkező külföldiek számára egy olyan környezettudatos város képét mutatja, ahol számos szelektív hulladékgyűjtő hely, szakbolt, gyalogosok által elérhető zöld pihenőhely stb. áll rendelkezésre a fenntartható fejlődés előmozdítására – mondta Fekete László a BTH ügyvezetője a mai sajtótájékoztatón.

 

Az elektronikus térkép jelenlegi változata egy alapállapotot tükröz, amely később kerékpárút hálózattal, gyalogos illetve csillapított forgalmú területekkel is bővül majd.
A térkép elérhető a www.zoldbudapest.hu oldalon.

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...