Bőrfertőzés Patayán

 

Február elején érkezett a bejelentés az asszisztencia szolgálathoz, miszerint az idősödő úr a bal lábszárán lévő fájdalmas seb miatt került kórházba Patayán.

 

A tervek szerint egy hétig tartó kezelésre lehet számítani, antibiotikumot írtak elő, a páciens valószínűleg bakteriális bőr- és lágyrész-fertőzést kapott. Három nap után még mindig nem tudott lábra állni, láza ugyan csökkent, sebét korrekt ellátásban részesítette a thai kezelőorvos. Hat nap után továbbra sem tudott ráállni a lábára, járókerettel közlekedett.

 

Ügyfelünk december elején utazott Thaiföldre és március elejére tervezte a visszautat. Elmondja, hogy a betegségnek semmi előzménye nem volt, étvágytalansággal, kedvtelenséggel kezdődött, majd hidegrázása lett, elájult, a szállásadói hívtak hozzá mentőt, kórházba szállították. 8 nap kórházi kezelés után az orvosok úgy döntenek, hogy a beteg elhagyhatja a kórházat, az asszisztencia pedig küldi a költségvállalási garanciát, hogy az ügyfél távozhasson (kb. 3300 EUR a számla).

 

Közben a beteg menye aggódva telefonál itthonról, hogy apósa egyáltalán nincs jól, nem érti miért kell távoznia a kórházból, az asszisztencia biztosítja, hogy folyamatosan tájékoztatják az ügymenetről. Ügyfelünk naponta jár kötözésre, ennek költségeit majd utólag fogja elszámolni. Fájdalmai nem nagyon csökkennek, járni nagyon nehezére esik. Orvos szakértőnk egyeztet a külföldi orvossal a hazaszállításról, kiderül, hogy jelenleg nem szállítható, talán egy hét múlva. Néhány nap múlva ügyfelünk állapota rosszabbodik, még több fájdalomcsillapítóra van szüksége, és megtudjuk, hogy másnap reggel műteni fogják a lábát, mert sürgősen el kell távolítani az elhalt szöveteket. A kezelőorvos tájékoztat, hogy majd bőrátültetésre is szükség lesz, de az halasztható, itthon is elvégezhető. A vízuma is nemsokára lejár, kórházi igazolással hosszabbítást kérünk.

 

Orvos szakértőnk teljes mértékben egyetért az eddigi kezeléssel, a műtét után kb. egy héttel a beteg már hazaszállítható lehet, de kizárólag első osztályon vagy business class-on, ahol megoldható a fekvés, mivel hosszú útról van szó.

 

Február 28-án elvégzik a műtétet, eltávolítják a lábából a fertőzött részt, fájdalomcsillapítót kap, kötözésre vissza kell járnia. Újabb fizetési garanciát küldünk, hogy a beteg távozhasson a kórházból. Az asszisztencia folyamatosan szervezi a hazautat, de néhány nappal a műtét után ügyfelünk állapota nem javul, elmondja, hogy nagyon gyenge, a gyógyszerek kimarták a gyomrát, 11 kg-ot fogyott. A baktériumok tovább pusztítják a szöveteket a lábán, sőt, már a másik lábára is átterjedtek, a kezelőorvos szerint nincs szállítható állapotban. Orvosunk konzultál a thai orvossal, arra jutnak, hogy kísérővel a beteg repülhet első osztályon. Végül frankfurti átszállással sikerül jegyet foglalni az orvos kísérő és a beteg számára business class-on, ahol le tud feküdni. Közben az itthon tartózkodó családtagokkal megkezdődik a budapesti fogadó kórház egyeztetése.

 

Március 10-én ügyfelünk és az orvos kísérő a terveknek megfelelően elindulnak Bangkokból. A repülés problémamentesen lezajlik, a reptérről mentő szállítja a beteget a Szt. Imre Kórházba. Április elején érdeklődésünkre ügyfelünk elmondja, hogy még kórházban van, és hogy a külföldi ellátással nagyon elégedett volt, köszöni, hogy szinte minden nap hívtuk, intézkedtünk, tartottuk benne a lelket. Jobbulást kívánunk!

 

Költségek:

Kórházi kezelés és műtét: 1.527.337 HUF

Kötözések: 243.058 HUF

Hazaszállítás orvos kísérővel: 2.161.000 HUF

Transzfer: 29.272 HUF

Szállásköltség: 16.683 HUF

 

Összesen: 3.977.350 HUF

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...