Az utasok jogaira hívja fel a figyelmet az Európai Fogyasztói Központ

 

A szezon közeledtével az Európai Fogyasztói Központ közleményt adott ki a média számára, melyben arra hívja fel az utasok figyelmét, hogy milyen jogaik vannak az utazási irodákkal szemben.

 

 

 

A közlemény lényegi összegzése az alábbi: „az utasok gyakran a helyszínen szembesülnek azzal, hogy nem a megrendelt szállást vagy szolgáltatást kapják. Az utazási iroda ilyenkor köteles helyettesítő szállást vagy szolgáltatást nyújtani. Ha az utas ezt indokoltan nem fogadja el, az iroda köteles ingyenesen haza vagy más, célországbeli helyre szállítani, az árkülönbözetet pedig visszafizetni. Az utas kérheti a hibás teljesítés következtében felmerült kár megtérítését. Az utazási iroda köteles a prospektusban bemutatottnak megfelelő szállást biztosítani. Ha a szállás nem egyezik pontosan a képen látottal, az irodának fel kell hívnia a figyelmet az eltérésre és arra, hogy miben különbözhet a ténylegesen elfoglalt szállás a képen látottal.”

 

Az Európai Fogyasztói Központ elérhetősége: Morvay György igazgató, 473-0338, 311-7030, 30-337-8096.

 

 

Ismerve a „másik oldalt”, azaz az utazási irodák rafinált, eleve hibát kereső utasokról szóló történeteit, valószínűleg az utaztatóknak is fel kell készülniük a szezonra ebből a szempontból is. Szakemberek azt javasolják, hogy a problémák elkerülése érdekében az irodák fordítsanak kellő figyelmet az utazási szerződés kidolgozására, illetve az utasok tájékoztatására, s annak alapos dokumentálására.

 

 

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...