Hiába érkeztünk időben a Ferihegy 1-es terminál kijelölt check in pultjához, ahol altalában nem lehet a kigyózó sorok között eligazodni a helyszűke miatt, tájékoztattak bennünket, hogy a gép előreláthatólag két órát késni fog. Nem gond, elcsapjuk az időt valamivel. Kávé, szendvics, egy jó újság, könyv? Azt nem részletezném, mindez mennyibe kerult, annyit azonban elárulok, hogy a késés miatt kapott voucher (amiért persze még egyszer kigyózni kellett) nem takarta be egy szendvics és egy kóla árát.

Aztán, mivel újabb híreket nem hallottunk az indulásról, jó utazók lévén egy órával (természetesen a ket óras késést szemmel tartva) a beszállítás előtt megint sorban álltunk egyet (immár harmadszor) és midenféle szokásos ellenőrzés után megérkeztünk a kapuhoz. Meg kell jegyeznem, hogy ezen a reptéren nem lehet eltévedni. Utastársaink türelmesen várakoztak: a szerencsések megkaparintva maguknak a nehány szék egyikét, ülve, míg mások lazán elvágódva a padlón. Mivel továbbra sem kaptunk semmiféle hírt az indulásról, egyik utas ?kollégánk? a szomszéd kapunál probált szerencsét magyarul. A kapott válasz először csak a hazai közönség körében keltett feszültséget: ?a gép, amivel utaznak még Brüsszelben van.? A csinos hölgy a pult mögött még azért is kerdőre vont minket, hogy miért jöttünk át az ellenőrzésen, miért nem vártunk további információra. De hát kérem szépen, információ híján és a fapados kondíciókat ismervén, ugyan ki akarja lekésni a gépet? Több külföldi utastársunk akkor kapta fel a fejét, amikor férjemnek tolmácsoltam az eseményeket. Ekkor az eddig türelemmel várakozók legtöbbjénél elpattant az a bizonyos húr. A kérdést azonban egy jó ideig csak magunknak tehettük fel, mivel hivatalos tájékoztatást továbbra sem kaptunk.

A pánik tovább fokozódott, amikor az utasok többsége szembesült azzal a ténnyel, hogy a duty free hamarosan bezár. Nem baj, egy újabb voucher majd biztosan csillapítja az idegeket. Ahhoz azonban, hogy azt fel is tudjuk használni, el kellett hagyni a vámmentes területet. Ennek legegyszerűbb módja az volt, hogy felpréseltek minket a fapados utazásoknál jól ismert kisbuszra, ami elszállított a reptér főbejáratához. Jé, ma már voltunk itt egyszer! De ne panaszkodjunk, kérem, hiszen a dohányosok legalább rá tudtak gyújtani, és erre bizony szüksegük is volt. Végezetül, pár óra várakozás után még egyet repetáztunk az ellenőrzési és beszállítási procedúrából, majd mintegy 6 orás késéssel szerencsésen landoltunk Londonban.

Volt, aki kisbabával utazott, takaró nélkül, nem számolva az éjszakába nyúló késéssel. Nem nagy ügy, végül is volt kardigán. Volt, aki másnap (vagy inkább aznap?) reggel interjúra keszült...Én meg csak azon gondolkoztam, hogy meddig tart a recesszió, és mi lesz velünk legközelebb, amikor megint fapadosra foglalok jegyet...